Vállalati tréningek

Ezt az oldalt azoknak a tisztelt érdeklődőknek állítottuk össze, akik a PentaSchool Oktatási Központot lehetséges képzési partnerüknek tartják referenciáink vagy képzési kínálatunk alapján.

Vállalati tréningeket bármelyik, a honlapunkon olvasható képzés alapján vállalunk akár saját tantermeinkben, akár a megrendelő helyszínén.

Alap filozófiánk, hogy a legjobb képzés a megrendelő problémáira alapuló, vele közösen kialakított tematika alapján végezhető, lehetőleg a saját maga által használt, vagy a jövőben használandó állományok felhasználásával.

Emiatt a tréning előkészítése során nagy hangsúlyt fektetünk a személyes szakmai egyeztetésre, a leendő résztvevők tudásszintjének és elvégzendő feladatainak felmérésére. A feladatot probléma centrikusan, és nem feltétlenül tematikusan közelítjük meg.

Az előkészítés után a tematikát, az óraszámot, időbeosztást a megrendelővel közösen állapítjuk meg, hogy a képzés a lehető leghatékonyabb legyen.

Vállalati megrendelések

Vállalati megrendeléseket kétféleképpen tudunk fogadni:

  • Munkatársak beiratása meghirdetett csoportba
  • A Cég által megrendelt, külön szerveződő, csoportos képzés

Munkatársak beiratása meghirdetett csoportba

Ebben az esetben a kezdőoldalon felsorolt, aktuálisan meghirdetett tanfolyamok valamelyikére iratkozik be a cég munkatársa és a képzési díjat a munkáltató fizeti a számára.

  • Tandíj: Listaár
  • Kedvezmény: Kettőnél több fő esetén kedvezmény mindannyiuk képzési díjából (részletek...)
  • Tematika: Standard, az adott tanfolyam leírásánál található
  • Helyszín: Pentaschool

A Cég által megrendelt, külön szerveződő, csoportos képzés

Ekkor a vállalat kizárólag a saját dolgozói számára rendeli meg a képzést, így a feltételek kialakítása is a kölcsönös együttmuködésen alapszik.

  • Tandíj: Egyedi, helyszíntől, létszámtól és témától függően óradíj alapú, de fejenkénti árképzés is lehetséges
  • Tematika: Igény szerint, egyeztetés alapján, testreszabott
  • Helyszín: Tetszőlegesen nálunk vagy a megrendelő által kijelölt helyszínen
  • Időbeosztás: Rugalmasan, igény szerint

Irodai tréningek

Vállalati megrendeléseink legnagyobb hányadát a Microsoft Office irodai csomag különböző változatainak oktatása teszi ki. Az utóbbi években az alapszintű ismeretek megszerzését célzó képzések mellett előtérbe kerültek a hatékonyabb, tudatosabb munkavégzést célzó praktikákat, illetve haladó lehetőségeket feltáró tréningek.

Képzési formák

  • Csoportos, tematikus képzés
    A megrendelővel előzetesen egyeztetett tematika szerinti képzés a csoport minden tagjának. Itt kevés lehetőség adódik differenciálásra, de a tréning végén az azonos tudásszint biztosított.
  • Csoportos Workshop
    Közel azonos szinten és munkaterületen dolgozóknak szervezhető nem tematikus, hanem kérdés-válasz jellegű tréning, természetesen előzetes felmérés alapján az oktató vezeti a témákat.
  • Konzultáció
    A konzultáció során a munkatársakat egyesével keressük fel a nap folyamán, és az előre leadott, vagy a helyszínen feltett kérdéseikre adunk megoldásokat. Sikeres és hatékony módszer.
  • Egyéni oktatás
    Amennyiben munkatársaik számára nem találnak megfelelő csoportos tanfolyamot, forduljanak hozzánk, mi egy fő oktatását is elvállaljuk, alkalmazkodunk a megrendelő időbeosztásához.

Oktatás idegen nyelven

Aktuális oktatói kapacitásunktól függően elsősorban irodai tréningjeinket ANGOL nyelven is meg tudjuk tartani.

Minőségbiztosítás

  • A Fővárosi Munkaügyi Központ nyilvántartásában szerepelünk, képzéseinkről tanusítvánnyal rendelkezünk

Nyilvántartási számunk: 01-0683-04