Összes képzés

Ezen az oldalon a PentaSchool Oktatási Központ által nyújtott összes képzés csoportosított listáját találja.

Webmester

Modern és keresőbarát weboldalak tervezése

[ 40 óra ]

Sokan úgy gondolják, hogy egy weboldal elkészítése kizárólag a weboldal megjelenésének grafikai megtervezéséből, majd a látványterv HTML és CSS segítségével történő "megrajzolásából" áll.

 De vajon a HTML és a web tényleg csak és kizárólag a vizuális látványról szól?

Hiába kreatív és attraktív a weboldal, ha a célközönség nem találja meg, akkor a befektetett munka mit sem ér. Manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap a weboldal azon része is, ami közvetlenül nem látható. A gondosan megtervezett, webszabványokon alapuló, minőségi weboldal-kód az alapja többek között a weboldal megtalálhatóságának, a keresőoptimalizálásnak (SEO), az akadálymentes honlapfejlesztésnek, végső soron a felhasználók megelégedettségének.

Hallgatóink egészen az alapoktól megtanulják, hogy miképpen lehet olyan keresőbarát és szabványos HTML kódot írni, ami tisztán a weboldal szemantikai tartalomleírására szolgál. Mindezt a nyelv legmodernebb, HTML5 verzióján keresztül. Gyakorlati példák segítségével részletesen foglalkozunk a tartalom és megjelenés szétválasztásával, a szemantikailag korrekt HTML kódolás alapjaival, a keresőoptimalizálás (SEO) és az akadálymentes webfejlesztés megoldásaival.

Természetesen a jó tartalomhoz felhasználóbarát és attraktív megjelenésnek is társulnia kell. Ennek fényében a tanfolyamon terítékre kerül a weboldalak megjelenését meghatározó, legmodernebb CSS3 nyelv is, a webes kép- és videóformátumokkal, valamint a webes tipográfiával együtt.

A munkaerőpiacon ezt a feladatkört SiteBuilding-nek nevezik, amikor a grafikai tervből a Site Bulider felépíti a HTML-CSS változatot.

A megszerzett ismereteket nagyon hatékonyan lehet használni a különböző tartalomkezelő rendszerek, mint a Joomla, Drupal, Wordpress, stb. sablonjainak elkészítésekor vagy módosításakor.

JavaScript programozás alapjai

[ 32 óra ]

Előbb vagy utóbb minden webfejlesztő szembesül azzal, hogy a meglévő HTML és CSS ismeretei már nem elégségesek igazán interaktív és dinamikus viselkedést biztosító weboldalak elkészítéséhez. Napjainkban a HTML5 technológiák és a webalkalmazások színre lépésével ez különösen igaz. Tanfolyamunk elsősorban azoknak szól, akik ezen megfontolásból elhatározták, hogy továbblépnek a JavaScript felé, de az első lépések megtételéhez támogatást és világos iránymutatást szeretnének.

A tanfolyam a JavaScript (ECMAScript) nyelven és a Document Object Model (DOM) szabványon keresztül megismerteti a hallgatókat a kliens oldali programozás alapelveivel. Bemutatjuk a JavaScript történetét és szerepét a weboldalakon. Tisztázzuk a JavaScript-hez kapcsolódó, kicsit összekeveredett fogalmakat. Megnézzük, hogy napjainkban milyen webszabványok segítik szabályozott mederbe terelni a kliens oldali programozást, illetve azt, hogy ezeket a különböző böngészőprogramok hogyan és milyen mértékben támogatják.

Az elméleti alapok lefektetése után gyakorlati példákon keresztül megismerkedünk a modern DOM szkriptelés lehetőségeivel, az egyes elemek elérésével és manipulálásával. Megtanuljuk, hogy a felhasználói interakció és egyéb események hatására, hogyan változtathatja viselkedését a weboldal. Végezetül áttekintjük, hogy milyen natív és kiegészítő technológiák segítik a mai Front_End fejlesztők munkáját. (HTML5-API, JQuery, Angular, stb.)

JavaScript és JQuery - a biztos alapok

[ 32 óra ]

A tanfolyam a JavaScript (ECMAScript) nyelven és a Document Object Model (DOM) szabványon keresztül megismerteti a hallgatókat a kliens oldali programozás alapelveivel. Bemutatjuk a JavaScript történetét és szerepét a weboldalakon. Tisztázzuk a JavaScript-hez kapcsolódó, kicsit összekeveredett fogalmakat. Megnézzük, hogy napjainkban milyen webszabványok segítik szabályozott mederbe terelni a kliens oldali programozást, illetve azt, hogy ezeket a különböző böngészőprogramok hogyan és milyen mértékben támogatják.

Az elméleti alapok lefektetése után gyakorlati példákon keresztül megismerkedünk a modern DOM szkriptelés lehetőségeivel, az egyes elemek elérésével és manipulálásával.

A tanfolyam második részében tisztázzuk, hogy a jQuery-nek milyen szerepe lehet a weboldalon, és hogyan kapcsolódik a weboldal HTML/CSS/JavaScript rétegeihez. Megtanuljuk hogyan lehet jQuery kiválasztókat írni a DOM elemek összegyűjtéséhez, majd hogyan lehet az így összegyűjtött elemeket többszörösen manipulálni. Ezt követően megismerkedünk a jQuery eseménykezelő modelljével és animációs effektusaival. Röviden betekintünk az AJAX technológia kliens oldali használatába a jQuery-n keresztül.

Bevezetés az Angular JS keretrendszerbe

[ 40 óra ]

A tanfolyam során a JavaScript nyelvre épülő AngularJS keretrendszer lehetőségeit mutatjuk be. Az AngularJS napjainkban a webes világ igen népszerű kliens oldali megoldása, ezért érdemes megismerni. A Google műhelyéből induilt útjára, egyre több helyen lehet vele találkozni.

Az AngularJS kiterjeszti a HTML-t új elemkkel és attribútumokkal, így jelentős mértékben megkönnyíti az Ajax alapú webalkalmazások készítését, legyen szó akár SPA (Single Page Aplication) fejlesztésről.

A képzés végén a résztvevők képesek lesznek az AngularJS használatával olyan webalkalmazások kliens oldali kódjának elkészítésére, hogy a felhasználó szinte észre se vegye, hogy nem egy asztali alkalmazást használ.

Rugalmas webtervezés mobil eszközökre

[ 16 óra ]

Napjainkban egyre nagyobb az igény, hogy egy weboldal ne csak a hagyományos számítógépek kijelzőjén jelenjen meg esztétikusan, hanem a mobileszközök (mobiltelefonok, táblagépek) kijelzőjén is. Az okostelefonok és a táblagépek ugyan elvileg gond nélkül megjelenítik a hagyományos felépítésű oldalakat, de ezeken a készülékeken igazi felhasználói élményt mégiscsak a mobilra optimalizált megjelenítés biztosít.

 Amikor a webfejlesztő azzal szembesül, hogy az általa fejlesztett weboldalból mobil megjelenést is csinálnia kell, több lehetőség közül választhat. Egyik lehetőség, hogy elkészíti ugyanannak a weboldalnak egy teljesen önálló, kifejezetten mobilra optimalizált mutánsát. A másik lehetőség, hogy az eredeti weboldal megjelenését úgy alakítja ki, hogy az rugalmasan alkalmazkodjon a kijelzők eltérő méretéhez.

 Tanfolyamunk középpontjában ez utóbbi technika, az úgynevezett Responsive Web Design (RWD) áll. Bár viták folynak arról, hogy a fent említett két lehetőség közül melyiknek mi az előnye és a hátránya, abban egyetértés van, hogy a Responsive Web Design alkalmazása kis és közepes honlapok esetén gyorsabb, egyszerűbb és költséghatékonyabb lehet.

 A Responsive Web Design alkalmazásához alapvetően azt kell jól elsajátítani, hogy a weboldal vázszerkezete, a rajta megjelenő elemek (betűk, képek, stb.) méretezése hogyan lehet teljesen rugalmas. Ehhez egy szemléletváltásra is szükség van, hiszen a fejlesztők többsége hagyományosan mindent méretet pixelben definiál.

 A tanfolyamon a nélkülözhetetlen elméleti alapok lefektetésével párhuzamosan közösen átalakítunk egy hagyományos, pixel alapú méretezéssel készült weboldalt, rugalmas, mobileszközökön is optimális megjelenéssel rendelkező weboldallá.

 A tanfolyam elvégzésével a hallgatók képesek lesznek már méglévő weboldalakat, CMS sablonokat rugalmas megjelenésűvé átalakítani, illetve új weboldalakat már eleve ezen elv mentén elkészíteni.

Sass - Út a professzionális CSS kódoláshoz

[ 8 óra ]

Már jó ideje lehet arról tudni, olvasni, hogy léteznek olyan kiterjesztések, amelyekkel sokkal hatékonyabban lehet írni és karbantartani a komplex CSS fájlokat. Ezek a kiterjesztések olyan lehetőségeket biztosítanak, mint a

  • változók használata,
  • elágazások, ciklusok
  • egymásba ágyazott szabályok,
  • kiválasztók öröklődése

 A két legismertebb CSS kiterjesztés a LESS és a Sass. Mindkettőt kiterjedten használják a professzionális Site Builderek. Az Interneten olvasható számos összehasonlítás eredménye szerint a mérleg nyelve a SASS irányába billen, ezért mi is ezt a kiterjesztést választottuk.

SASS =  Syntactically Awesome Stylesheets

 A folyamatot úgy kell elképzelni, hogy a CSS fejlesztés SASS szintaktika szerint zajlik, majd egy fordító a natív Sass kódot (SCSS), átfordítja szabványos CSS-re. Mindez persze dinamikusan történhet.

 A Sass-ban éppen az a nagyszerű, hogy a meglévő webfejlesztési munkafolyamatba szépen belesimulhat, és a meglévő CSS tudást nem kell eldobni. A Sass úgy épül rá a CSS-re, mint hab a tortára. Alkalmazásával sokkal élvezetesebb és hatékonyabb lesz CSS stíluslapokat írni.

 Ezen az egynapos, intenzív tanfolyamon bemutatjuk, hogy a hétköznapi webfejlesztés közben hogyan tudjuk kiaknázni a Sass előnyeit. Megnézzük, hogy a Sass-t hogyan kell feltelepíteni, használni, és milyen trükkökkel tudjuk könnyebbé tenni a fejlesztést.

PHP programozás

[ 40 óra ]

Az alapvető tartalom alapú webszerkesztés szabályait figyelembe véve, statikus oldalainkat életre keltjük a PHP programozási nyelv segítségével. A tanfolyamon a hallgatók megismerkednek a web-programozás kiszolgáló oldali lehetőségeivel, részletesen pedig a PHP nyelv használatát sajátítják el, melyhez számos előre kidolgozott példa nyújt segítséget. Ezután megismerik az adatbázisok kezelésének alapjait, az SQL nyelvet, és speciálisan a MySQL adatbázis-kezelő rendszert, illetve a PHP adatbázis-függvényeit.

jQuery alapismeretek

[ 24 óra ]

A jQuery napjaink legnépszerűbb, ingyenes, böngészőfüggetlen JavaScript függvénykönyvtára, amely jelentősen leegyszerűsíti szinte az összes kliens oldali programozási feladatot. A tanfolyamon résztvevők az alap jQuery és a ráépülő jQuery UI segítségével képesek lesznek elegáns, interaktivitásban gazdag, megnövelt felhasználói élményt biztosító webes felületek létrehozására.

A tanfolyam elején tisztázzuk, hogy a jQuery-nek milyen szerepe lehet a weboldalon, és hogyan kapcsolódik a weboldal HTML/CSS/JavaScript rétegeihez. Megtanuljuk hogyan lehet jQuery kiválasztókat írni a DOM elemek összegyűjtéséhez, majd hogyan lehet az így összegyűjtött elemeket többszörösen manipulálni. Ezt követően megismerkedünk a jQuery eseménykezelő modelljével és animációs effektusaival. Röviden betekintünk az AJAX technológia kliens oldali használatába a jQuery-n keresztül. Végezetül a jQuery UI gyűjtemény felületi komponenseinek használatával, egyedi megjelenést biztosító konfigurálásával foglalkozunk.

A tanfolyam egyes témáit a nélkülözhetetlen elméleti alapok lefektetése után olyan példákon gyakoroljuk, amelyek a hétköznapi feladatokban is gyakran előkerülhetnek.

Webfejlesztés Google Web Toolkit (GWT) technológiával

[ 40 óra ]

A Google Web Toolkit a Google által fejlesztett AJAX fejlesztői eszköztár (toolkit), amit felhasználtak szinte az összes termékükben, mint például a Google Mail, Google Drive vagy Google Maps. A fő újdonság a Java-JavaScript fordítóban van: a fejlesztő elvégezheti a kódolást és a felhasználói felület hibakeresését Java nyelvet használva, majd legenerálja a végleges HTML/JavaScript kódot és használhatja. Az elkészült webes AJAX-os alkalmazás az összes modern böngészőt támogatja. A keretrendszer legfőbb előnye, hogy komplex kliens oldali funkcionalitást lehet megvalósítani Objektumorientált környezetben.

A tanfolyam elvégzésével a résztvevők képessé válnak olyan dinamikus webalkalmazások elkészítésére, amely funkcionalitásban felveheti a versenyt a natív asztali alkalmazásokkal.

HTML5-CSS3 a gyakorlatban

[ 24 óra ]

Manapság egyre több szó esik a HTML5 és a CSS3 szabványról. Ennek kapcsán a fejlesztők általában azt a kérdést teszik fel, hogy mikor tudják használni élesben, mondjuk egy sima céges weboldalnál? Nos, a válasz az, hogy már most. Tanfolyamunk elsősorban a HTML5/CSS3 azon újdonságaira koncentrál, amelyek a hétköznapi, klasszikus weboldalak fejlesztéséhez használhatók.
Természetesen nem maradhat ki az a téma sem, hogy a HTML5/CSS3 szabványokat nem, vagy csak részben támogató böngészőprogramok esetén milyen trükkökhöz, segédkönyvtárakhoz folyamodhatunk. Mivel a tanfolyam nem a webalkalmazás-fejlesztésről szól, ezért a HTML5 új API-jait (geolocation, web storage, stb.) csak nagyon érintőlegesen tárgyaljuk.
A tanfolyam elvégzése után a résztvevő képes lesz az új szabványok figyelembe vételével megtervezni egy új weboldalt, átalakítani egy korábbit, és alkalmazni tudja a gyakorlatban jelenleg is használható újdonságokat.

XML alapismeretek

[ 30 óra ]

Sokat hallott rövidítés: XML. Szinte valamennyi webmester találkozott már XML dokumentummal. De vajon sikerült kiaknáznia a benne rejlő lehetőségeket? Napi használatú eszközévé tennie, amivel a szokásos munkáját érdemben megkönnyítené? Tanfolyamunk célja, hogy ezt bebizonyítva felfegyverezze a hallgatóságot az XML gazdag eszköztárával.

A tanfolyam során a hallgatók sokféle technika (XHTML, XSLT, XPath, SVG, CSS, stb.) együttes használatával élő példákon tanulják meg, hogy miként építhető be az XML a honlap készítés, Web publikálás napi folyamatába.

Webdesign, Photoshop modul

[ 30 óra ]

Ebben a modulban a hallgatók megismerik a weboldalak tervezéséhez nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati tudnivalókat. Áttekintik a tervezés szempontjait, alapszabályait, majd a Photoshop aktuális verziójából megismerik azon eszközök használatát, melyek nélkülözhetetlenek a weboldalak egyes grafikai elemeinek tervezéséhez. A feladatokat konkrét, létező tervek alapján végzik. A modul végére képesek lesznek önálló látványtervek készítésére, amely alapja lehet a megrendelővel történő egyeztetéseknek, és a végleges, HTML változat elkészítésének.

Drupal tanfolyamok

Drupal Webmester modul

[ 30 óra ]

A képzés során a hallgatók elsajátítják a Drupal 7 rendszer telepítését, biztonságos üzemeltetését és testre szabását, valamint képesek lesznek a meglévő szolgáltatások használata mellett az igények szerinti bővítésre és a honlap megjelenésének megváltoztatására modulok, illetve sminkek segítségével.

A modul elvégzése után a hallgató képes lesz a Drupal tartalomkezelelő rendszer segítségével korszerű, rugalmasan bővíthető céges/szervezeti honlapok megtervezésére és megvalósítására, vagy a megvalósítás koordinálására a Drupal tartalomkezelő segítségével. Képes lesz a fejlesztési lehetőségek/területek meghatározására, egyéni fejlesztést igénylő feladatok irányítására, külső fejlesztő bevonásával.

Drupal Sminkmester modul

[ 20 óra ]

A képzés célja, hogy a hallgató Drupal 7 rendszerekhez önállóan képes legyen arculatokat feldolgozni, kialakítani. Az oktatásban fókuszában a Drupal sminkek és azzal kapcsolatos ismeretek elsajátítása áll, de a képzés érint alapvető arculatfeldolgozással (sitebuilderi teendőkkel) kapcsolatos témaköröket is. A képzésnek nem célja, hogy mély programozói ismereteket adjon, de érinti a Drupalon kívül a HTML, CSS, PHP és JavaScript ismeretkörét is.

Drupal programozó modul

[ 32 óra ]

A modul elvégzése során a hallgatók megismerik a Drupal 7 rendszer felépítését, működését fejlesztői/programozói szempontból. Ezáltal képesek lesznek a Drupal portálmotort, mint alkalmazás-fejlesztő keretrendszert használni.

Megtanulják, hogy hogyan készíthetnek saját kiterjesztéseket a rendszerhez, vagy hogyan tudnak a Drupal alaprendszeréhez (felhasználó, tartalom, form stb. kezelés) kapcsolódva, azon módosításokat eszközölni.

Linux

Linux rendszergazdai alapismeretek

[ 32 óra ]

A tanfolyam során megismerkedhet egy Linux disztribúció telepítésével, grafikus és karakteres felületen a rendszer konfigurálásával. A tanfolyam elvégzése után a résztvevő képes lesz a Linux-ot önállóan telepíteni, hálózatba konfigurálni, és azon a legalapvetőbb szerver szolgáltatásokat (fájl és nyomtató, DNS, Web, Levelező) alap szinten üzemeltetni.

A tanfolyam során használt disztribúció DEBIANRedHat Enterprise vagy CentOS, de külön kérésre egyéb terjesztés is szóba jöhet.

Linux haladó rendszergazda

[ 40 óra ]

A tanfolyam során elsajátíthatja egy Linux rendszergazda mindennapi munkavégzéséhez elengedhetetlen rendszer-konfigurálási ismereteket, a leggyakoribb hibák elhárítását. A tanfolyam ismeretanyagát Debian disztribúció használata közben sajátítják el a résztvevők, de külön vállalati igények szerint egyéb disztribúció is szóba jöhet, mint pl. RedHat Enterprise vagy CentOS.
A konfigurálás alapvetően karakteres felületen történik (editor használatával), de ismertetésre kerülnek a webes felületen keresztül történő konfigurálás lehetőségei is (Webmin). A tanfolyam elvégzése után a résztvevők képesek lesznek egy irodai hálózat kiszolgálására, Internetre csatlakoztatására és védelmére.

Linux Shell-programozás

[ 16 óra ]

A tanfolyami résztvevők egy előre telepített Linux rendszeren, a gyakorlatban ismerkednek meg a LINUX parancssori (bash, shell) felülettel. Megtanulják használni Linux karakteres felületét (konzol), a gyakori linuxos parancsokat, megértik a jogosultságokat, a bash működését. Képesek lesznek önállóan vagy időzített módon futtatható kisebb célprogramokat készíteni, amelyek nagy segítségére lehetnek egy Linux felhasználónak, a rendszergazdáknak pedig egyenesen nélkülözhetetlen.

Vállalati levelezés Linux környezetben

[ 16 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók LINUX környezetben, gyakorlatokon keresztül megismerik az elektronikus levelezés működését, a levelezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat. A képzés végén képesek lesznek levelező szervert telepíteni, beállítani, üzemeltetni, és különböző típusú kliensek számára további szolgáltatásokat nyújtani, mint webes felületű levelezés, vagy spam és vírus szűrés.
Disztribúció: Debian GNU/Linux

Linux OpenLDAP

[ 16 óra ]
A tanfolyam során az OpenLDAP programcsomagon keresztül kerül bemutatásra az LDAP címtárszolgáltatás és annak gyakorlati alkalmazása LINUX operációs rendszerben. A hallgatók példák segítségével megismerkednek a gyakran használt szerver alkalmazások LDAP támogatásával. Az LDAP ismertetéséhez kapcsolódóan a Linux-PAM lehetőségei is tárgyalásra kerülnek. A tanfolyamon használt disztribúció a CentOS 5 (a Red Hat Linux Enterprise kiadással binárisan kompatibilis)

Samba-OpenLDAP-PDC

[ 16 óra ]
A tanfolyam során hallgatóink a gyakorlatban is megismerhetik, hogy Windows kliensek számára hogyan készítünk PDC-t(Primary Domain Controller) és Samba szervert egy Debian Linux-ot futtató kiszolgálóból. A központi adminisztrációt OpenLDAP-al valósítjuk meg. Mevalósítjuk a csoportházirendet, és a központi profilt is. Végeredményül egy központilag karbantartott és felügyelt fájlszervert kapunk.

Linux otthon és a kisirodában - SOHO

[ 20 óra ]

A résztvevők a kifejezetten gyakorlat orientált tanfolyam elvégzésével megismerhetik a Linux működését, grafikus felületét és azokat a programokat amelyekkel kiválthatják a fizetős alkalmazásokat.

Windows Server

Windows Server 2012 R2

[ 32 óra ]

A tanfolyam alatt végignézzük az összes feladatot, ami egy gyakorló Windows szerver rendszergazdának napi munkáját kiteszi. A következő tanfolyamot Windows Srever 2012 R2 környezetben tartjuk.

Exchange Server 2010

[ 24 óra ]

Az Exchange Server tanfolyamon a hallgatók megismerkedhetnek az elektronikus levelezés alapjaival, és gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a Microsoft alapú e-mail kliens/szerver rendszer működéséről. A tanfolyam elvégzése után képesek lesznek Exchange szervert telepíteni, klienseket beállítani, kis és közepes méretű mukahelyek levelezési igényeit megoldani, Exchange szerver 2007 és Exchange szerver 2010 környezetben egyaránt.

Microsoft virtualizációs megoldások alapjai - Hyper-V

[ 8 óra ]
A tanfolyamon a hallgatók megismerhetik a Microsoft Windows Server Hyper-V virtualizációs technológiáját. Képesek lesznek a virtualizációra használandó hardver kiválasztására, a 2008 R2 szerver Hyper-V szerepkörének beállítására, virtuális gépek és virtuális lemezek létrehozására és a rendszerek lokális vagy távoli felügyeletére. Megismerhetik a különálló és ingyenes Hyper-V szerver kiadást, és annak felügyeletét, rövid betekintést kapnak a System Center Virtual Machine Manager (SCVMM) működésébe is.

Programozás

PHP programozás

[ 40 óra ]

Az alapvető tartalom alapú webszerkesztés szabályait figyelembe véve, statikus oldalainkat életre keltjük a PHP programozási nyelv segítségével. A tanfolyamon a hallgatók megismerkednek a web-programozás kiszolgáló oldali lehetőségeivel, részletesen pedig a PHP nyelv használatát sajátítják el, melyhez számos előre kidolgozott példa nyújt segítséget. Ezután megismerik az adatbázisok kezelésének alapjait, az SQL nyelvet, és speciálisan a MySQL adatbázis-kezelő rendszert, illetve a PHP adatbázis-függvényeit.

Visual C#

[ 32 óra ]

A tanfolyam során a C# nyelv lehetőségein keresztül bemutatjuk a .NET Framework alapú alkalmazások létrehozását.. Sok egyszerű példán keresztül megismerhetik a C# nyelv elemeit, a Framework osztályait és a programozási technikákat.

A tanfolyam egy sorozat első, bevezető eleme, új ismeretet adhat azoknak, akik ismerkedni szeretnének a .NET Framework világával.

Excel makróprogramozás- VBA

[ 30 óra ]

Az Excel használata során előbb-utóbb találkozunk azzal a problémával, hogy gyakran ugyanazt a több, esetleg sok lépésből álló műveletsort kell végrehajtani. Az ilyen feladatokat célszerű automatizálni, így gyorsabban, hatékonyabban dolgozhatunk. Az automatizálást az Excel programozásával érhetjük el, melynek nyelve a Visual Basic for Application, rövidítve VBA. Érdemes vele megismerkedni, mert a többi Office alkalmazás is programozható ezen a nyelven.

A tanfolyam célja, hogy megismertessük a gyakorlott Microsoft Excel felhasználókkal azokat a lehetőségeket, melyek túlmutatnak a beépített menük és parancsok használatán, és amelyekkell feladatokat automatizálhatunk, vagy új funkciókat illeszthetünk be az alkalmazásba.

Android programozás alapok

[ 40 óra ]

A tanfolyam során a Java nyelv használatával mutatjuk meg az Android platform lehetőségeitA mobil programozás napjaink húzó ágazata, ezért érdemes megismerni. A tanfolyam során  a résztvevők megismerkednek a Java nyelv legszükségesebb alapelemeivel, majd kifejezetten Android rendszeren futó alkalmazás készítésének fázisaival.

A képzés végén képesek lesznek Android fejlesztéshez szükséges fejlesztőrendszer telepítésére, használatára, megismerik az Android rendszert, és meg tudnak tervezni, majd megvalósítani egyszerűbb Android alkalmazásokat, amelyeket publikálni tudnak az erre szolgáló piactéren.

A tudást mi adjuk, az ötleteket a hallgatók hozzák. E kettő nyerő páros lesz.

Adatbázis

Adatbázis-kezelési alapismeretek

[ 24 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók megismerkednek a relációs adatbázis-kezelés elméleti alapjaival. Megtanulják, mi a különbség a táblázatkezelők és az adatbázis-kezelők között, mikor melyiket kell alkalmazni. A kurzus elvégzése után képesek lesznek többtáblás adatbázisok létrehozására, és azokon alapvető adatfeldolgozási műveletek elvégzésére. A gyakorlati feladatokat a Microsoft Access segítségével oldják meg.

Adatbázis-kezelés haladóknak

[ 24 óra ]

A tanfolyam során az alapfokú tanfolyam tananyagára építve a hallgatók megismerkednek a Microsoft Access által nyújtott alkalmazásfejlesztést támogató segédeszközök használatával és működésével. A kurzus elvégzése után képesek lesznek többtáblás adatbázisokra épülő felhasználói felület alapszintű felépítésére. Összetettebb, akár több lépcsős lekérdezéseket készítenek, melyeket akár futás közbeni is tudnak paraméterezni egy erre szolgáló űrlapon. Megtanulják hogyan lehet és mikor érdemes az adatbázist és a felhasználói felületet szétválasztani, hogy az adatbázist központilag tudják kezelni, és az is kiderül, hogyan lehet Excel adatokat csatolni vagy importálni az Acces-be, majd a lekérdezések eredményeit visszatölteni Excel-be.

SQL adatbázis-kezelés

[ 24 óra ]
  • Adatelemzéssel, feldolgozással foglalkozik?
  • Rendszeres vagy ad-hoc riportokat kell készítenie?
  • Esetleg programozónak készül?
  • Érdekli az adattárolás-feldolgozás módszertana?

Az SQL (Structured Query Language) professzionális eszköz annak a kezében, aki tisztában van a relációs adatbázis-kezelés alapfogalmaival és gyakorlatával. A tanfolyamon pontosan ezt  akét dolgot kapcsoljuk egybe.

Az SQL  tanfolyam során a résztvevők megismerkednek az adatbázis-kezelés elméleti alapjaival, majd gyakorlati példákon keresztül tanulják meg az adatbázis-tervezés lépéseit és az SQL lekérdező nyelvet, amit MySQL és Microsoft SQL környezetben is kipróbálnak.

Minden adatbázison alapuló alkalmazás sikerének kulcsa a helyes adatbázis terv, ezért erre nagyobb hangsúlyt fektetünk, hogy a részvevők önállóan is képesek legyenek egy feladathoz akár több táblából álló adatmodellt tervezni. A terv kivitelezéséhez speciális, vizuális eszközöket használunk, melyek segítségével megtervezhetjük az adatbázist, szerkeszthetjük, futtathatjuk, illetve tárolhatjuk az SQL lekérdezéseket, sőt, a lekérdezések összeállításában is adnak vizuális segítséget.

Az SQL nyelvet leggyakrabban valamilyen programnyelvbe beágyazottan használjuk, emiatt a tanfolyam végén arra is mutatunk példát, hogy C# .NET környezetben hogyan kell csatlakozni egy adatbázishoz, abból adatokat lekérni, és megjeleníteni, vagy akár új adatokat felvinni. 

A kurzus elvégzése után a résztvevők képesek lesznek többtáblás adatbázis megtervezésére, megvalósítására és SQL szintű kezelésére.

dotNET

C# programozás haladóknak

[ 24 óra ]

A tanfolyam során a már meglévő alapokra építve megnézzük a .NET keretrendszer és a C# programozási nyelv a mindennapokban is hasznos fontos eszközeit. A tanfolymot elvégzők képesek lesznek nagy hatékonysággal minőségi kódot készíteni, amely a legmodernebb, leghatékonyabb eszközöket használja fel, ezzel is segítve a fejlesztői produktivitást.

Tervezési minták C#-.NET környezetben

[ 16 óra ]

Az objektumorientált programozás alapvető elvei lehetővé teszik, hogy jól karbantartható és könnyen bővíthető kódot írjunk. Az elvek és eszközök hatékony ismerete azonban nem mindig elég – sokszor nem triviális a megfelelő eszközök kiválasztása és helyes alkalmazása.

Az objektumorientált tervezési minták ezeknek az eszközöknek az alkalmazására adnak jól bevált sablonokat: adott kontextusban, adott probléma megoldásának vázlatát adják meg az objektumorientált alapeszközök segítségével.

A tanfolyam során bemutatásra kerülnek a leggyakrabban tervezési minták könnyen érthető, gyakorlatias példákon keresztül. A tanfolyamot elvégző hallgatók képesek lesznek a minták megfelelő használatára, ezzel karbantarthatóbb, könnyebben bővíthető és átláthatóbb kód írására.

Unit tesztelhető alkalmazások fejlesztése .NET környezetben

[ 32 óra ]

A tanfolyam során megnézzük, hogyan lehet olyan alkalmazásokat tervezni és készíteni, amelyek könnyen tesztelhetőek. Bemutatásra kerülnek a unit tesztek szervezésének alapvető mintái, követelményei, hibái, valamint néhány unit tesztelő keretrendszer. Emellett azt is megnézzük, hogy a modern programozátervezési minták és fejlesztési eszközök hogyan támogatják a jól tesztelhető alkalmazások létrehozását.

Java

A JAVA programozás alapjai

[ 40 óra ]

A tanfolyam célja, hogy a programozásban nem járatos, ám a programozás iránt kedvet és elhivatottságot érző, a számítógép kezelésében képzett felhasználók számára olyan ismereteket nyújtson, amelyek segítségével maguk is képesek asztali, grafikus felületű Java-alkalmazásokat készíteni.

A tanfolyam nagy hangsúlyt fektet a strukturált és objektum-orientált programozási módszerek és gondolkodásmód elsajátítására, a Java nyelvi konstrukcióira, valamint a Swing keretrendszer bemutatására.

A tanfolyam során számos kisebb és egy nagyméretű, objektum-orientált szoftverfejlesztést követő példát vesznek végig a hallgatók a népszerű NetBeans vagy Eclipse fejlesztőkörnyezet segítségével.

Java programozás haladóknak

[ 40 óra ]

A tanfolyam nagy hangsúlyt fektet a strukturált és objektum-orientált programozási módszerek és gondolkodásmód elsajátítására, a Java nyelvi konstrukcióira, valamint a különböző webes keretrendszerek bemutatására.

A tanfolyam során számos kisebb és egy nagyméretű, objektum-orientált szoftverfejlesztést követő példát vesznek végig a hallgatók a népszerű Eclipse fejlesztőkörnyezet, Apache Tomcat webszerver és MySQL adatbázis segítségével. A tanfolyam elvégzésével a résztvevők képesek lesznek összetett asztali, illetve webes Java-alkalmazásokat készíteni.

Android programozás alapok

[ 40 óra ]

A tanfolyam során a Java nyelv használatával mutatjuk meg az Android platform lehetőségeitA mobil programozás napjaink húzó ágazata, ezért érdemes megismerni. A tanfolyam során  a résztvevők megismerkednek a Java nyelv legszükségesebb alapelemeivel, majd kifejezetten Android rendszeren futó alkalmazás készítésének fázisaival.

A képzés végén képesek lesznek Android fejlesztéshez szükséges fejlesztőrendszer telepítésére, használatára, megismerik az Android rendszert, és meg tudnak tervezni, majd megvalósítani egyszerűbb Android alkalmazásokat, amelyeket publikálni tudnak az erre szolgáló piactéren.

A tudást mi adjuk, az ötleteket a hallgatók hozzák. E kettő nyerő páros lesz.

Java fejlesztés Spring keretrendszerrel

[ 40 óra ]

A Spring az egyik legnépszerűbb nyíltforrású Java alkalmazás keretrendszer. Gyakran emlegetik a Java eszközök svájci bicskájaként is, erős integrációs szerepe miatt. A tanfolyam célja bemutatni a keretrendszert magát, alapfogalmait, architektúráját, a különböző modulok szerepét és azok használatát komplex példákon keresztül. Az oktatás során számos területről kap betekintést a hallgató, amelyek ugyan nem Spring specifikus ismeretek, de feltétlenül szükségesek a tanfolyami anyag megértéséhez. Ilyen téma többek közt számos tervezési minta megismerése, adatbázis elméleti fogalmak, architektúrális megfontolások.  A tanfolyam végére a hallgató képes lesz összeállítani egy minden réteget lefedő, Spring alapú nagyvállalati alkalmazást. 

Szoftverfejlesztés Java Enterprise Edition környezetben - JEE

[ 40 óra ]

A Java Enterprise Edition (JavaEE) egy széles körben elterjedt vállalati Java programozási platform. A platform szabványai lehetővé teszik a vállalati környezet igényeinek magas szintű kiszolgálását többrétegű, megbízható, biztonságos és skálázható alkalmazások segítségével.

A tanfolyam gyakorlatai Eclipse és Netbeans fejlesztőkörnyezetek segítségével kerülnek bemutatásra, Apache Tomcat, GlassFish és JBoss alkalmazásszervereken MySql adatbázissal.

A tanfolyam elvégzésével a résztvevők gyakorlati példákon keresztül elsajátítják a JavaEE komponensek használatát és képessé válnak vállalati szintű alkalmazások tervezésére, fejlesztésére és összeállítására.

Webfejlesztés Google Web Toolkit (GWT) technológiával

[ 40 óra ]

A Google Web Toolkit a Google által fejlesztett AJAX fejlesztői eszköztár (toolkit), amit felhasználtak szinte az összes termékükben, mint például a Google Mail, Google Drive vagy Google Maps. A fő újdonság a Java-JavaScript fordítóban van: a fejlesztő elvégezheti a kódolást és a felhasználói felület hibakeresését Java nyelvet használva, majd legenerálja a végleges HTML/JavaScript kódot és használhatja. Az elkészült webes AJAX-os alkalmazás az összes modern böngészőt támogatja. A keretrendszer legfőbb előnye, hogy komplex kliens oldali funkcionalitást lehet megvalósítani Objektumorientált környezetben.

A tanfolyam elvégzésével a résztvevők képessé válnak olyan dinamikus webalkalmazások elkészítésére, amely funkcionalitásban felveheti a versenyt a natív asztali alkalmazásokkal.

Tesztelés JAVA platformon

[ 16 óra ]

Fejlett tesztelési folyamatokkal és technikákkal nagyban növelhető a fejlesztés hatékonysága és ez által az átadott termék minősége. Napjainkban sok eszköz áll rendelkezésre a teszteléshez, de ezek önmagunkban keveset érnek egy átgondolt tesztelési stratégia nélkül. A tanfolyam célja, hogy átfogó képet adjon a Java fejlesztési környezetben (Java Standard Edition és Java Enterprise Edition) jól alkalmazható tesztelési típusokról konkrét gyakorlati példákon keresztül.

A tanfolyam elvégzésével a résztvevők életszerű példákon keresztül elsajátítják a tesztelés lényegi elemeit és képessé válnak a különböző teszt típusok alkalmazására.

Tervezési minták és refaktoring Java környezetben

[ 24 óra ]

A tanfolyam célja gyakorlati példákon keresztül megismertetni a fejlesztőket a legelterjedtebb tervezési mintákkal (design patterns), és refaktoring módszerekkel (a már működő kód átírása, mely során annak funkcionalitása nem változik, de a kód maga átláthatóbbá, könnyebben továbbfejleszthetővé válik).

A gyakorlati példákban nagy hangsúlyt fektetünk a tiszta, átlátható kód készítésére, valamint az általánosan elterjedt konvenciók bemutatására és alkalmazására. Ebben nagy segítséget nyújtanak a különböző fejlesztőkörnyezetek erre a célra kifejlesztett funkciói is.

A tanfolyam elvégzésével a résztvevők elsajátítják a Java nyelv objektumorientált képességeinek megfelelő alkalmazását és képessé válnak mások számára is könnyen továbbfejleszthető kód készítésére, ezáltal növelve a fejlesztés hatékonyságát és a termék karbantarthatóságát.

Grafika

Indesign alapok

[ 24 óra ]

A modul során a témához tartozó nyomdai ismeretek átismétlése után, az Adobe InDesign kiadványszerkesztő-tördelő szoftvert ismerhetik meg a hallgatók. A program egyes fő funkcióinak gyakorlati áttekintésével eljutunk az önálló kiadványszerkesztői, illetve DTP-s munka elvégzéséig.

A modul elvégzésével a résztvevők képesek lesznek összetettebb kiadványok megtervezésére, és kivitelezésére, amennyiben a felhasznált nyersanyagok rendelkezésre állnak, vagy a tanfolyamhoz tartozó modulok anyagainak elsajátításával, Ők maguk készítik elő azokat.

Grafika - DTP

Bevezetés - Photoshop

[ 32 óra ]
A modul első, bevezető részében a hallgatók megismerkedhetnek a kiadványszerkesztés és képfeldolgozás elméleti alapjaival.
A második részben a kiadványokba szánt pixelgrafikus képek előállításával, és méginkább a különböző forrásból származó anyagok alakításával, felhasználásával foglalkoznak, a PhotoShop ide vonatkozó eszközeinek segítségével.

Illustrator alapok

[ 24 óra ]
Ebben a modulban a hallgatók az Illustrator eszközeinek segítségével gyakorlatokon keresztül megismerhetik a vektorgrafikus rajzolás alapjait. A megszerzett ismeretek alkalmazásával a hallgatók képesek lesznek az elkészítendő kiadványba, névjegykártyára, egyéb illusztrációba, szabadon méretezhető, egyszerűen kezelhető, más programok számára exportálható ábrákat, szövegeket készíteni.

Illustrator haladó

[ 24 óra ]
Az Illustrator haladó tanfolyamon a kezdő ismeretekre építve, a résztvevők tovább ismerkednek az aktuális Adobe CS csomag vektorgrafikus rajzolóprogramjával.
Megismerkednek az eszköztár haladóbb használatával, a fejlett színkezeléssel, és gyakorlati példákon át a tanfolyam végére képesek lesznek professzionális építőelemeket létrehozni az Indesign számára, vagy akár önálló, nyomdakész termékeket előállítani.

Indesign haladó

[ 24 óra ]

A haladó tanfolyamon a résztvevők megismerkednek az Adobe Indesign további lehetőségeivel. Magasabb szintre emelik a mesteroldalak használatát, a táblázatok beillesztésének és szerkesztésének lehetőségeit, a fejlett színkezelést és színrebontást. A képzés végén képesek lesznek professzionális kiadványok szerkesztésére és nyomdai előkészítésére.

Adobe Acrobat ismeretek

[ 20 óra ]
Az Adobe Acrobat folyamatosan fejlődik, az újabb és újabb verziók egyre több lehetőséget kínálnak a felhasználóknak, mint pl. Video-k beágyazása vagy digitális aláírás használata.
A képzésben résztvevők megismerik a PDF állományokban rejlő lehetőségeket, használatuk előnyeit, létrehozásuk és szerkesztésük módjait. A tanfolyam elvégzése után képesek lesznek különböző alkalmazásokból, vagy akár teljesen üres állapotból PDF állományok létrehozására, szerkesztésére. Megtanulják, hogy az Acrobat alkalmazás segítségével hogyan, és milyen tartalmakat helyezhetnek el a PDF állományban, és a létrejövő fájlokat milyen módon tudják közösen használni, digitálisan hitelesíteni

Illustrator haladó

[ 24 óra ]
Az Illustrator haladó tanfolyamon a kezdő ismeretekre építve, a résztvevők tovább ismerkednek az aktuális Adobe CS csomag vektorgrafikus rajzolóprogramjával.
Megismerkednek az eszköztár haladóbb használatával, a fejlett színkezeléssel, és gyakorlati példákon át a tanfolyam végére képesek lesznek professzionális építőelemeket létrehozni az Indesign számára, vagy akár önálló, nyomdakész termékeket előállítani.

Irodai tréningek

Táblázatkezelési alapismeretek

[ 24 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók megismerkednek a táblázatkezelés lényegével, felhasználási lehetőségeivel. Gyakorlatban megismerik a Microsoft Office programcsomag Microsoft Excel komponensét. A kurzus elvégzése után képesek lesznek egyszerű táblázatok összeállítására, a szükséges képletek, függvények alkalmazására, a lényeges információk grafikus ábrázolására.

Az oktatás során az Excel több verzióját is lehet használni, legyen az Excel 2003, Excel 2007, Excel 2010 vagy Excel 2013.

Táblázatkezelés haladóknak

[ 24 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók megismerkednek az Excel 2003, Excel 2007, Excel 2010 vagy Excel 2013 haladóbb használatával, a hatékonyabb munkát segítő tippekkel-trükkökkel, billentyűkombinációkkal. Segítséget kapnak az adatbevitellel, formázással, kijelölésekkel, navigációval, nézeti beállításokkal kapcsolatos olyan lehetőségekbe, amelyekről eddig nem is hallottak. Részletesen bemutatjuk az Excel haladóbb függvényeit és kitűnő adatfeldolgozást segítő eszközeit. A kurzus elvégzése után képesek lesznek összetettebb táblázatrendszerek kezelésére, azok gyors rendszerezésére, szűrésére, illetve kimutatások (PIVOT) készítésére.

Excel PIVOT tábla mesterkurzus

[ 8 óra ]
  • Gyakran dolgozol Excel-lel?
  • Adatok összesítésével, szűrésével, elemzésével foglalkozol?
  • Használsz már PIVOT táblákat, de megismernéd mélyebben?
  • Le akarod nyűgözni munkatársaidat vagy a főnöködet?
  • Egyszerűen csak növelnéd munkaerő értékedet?

Ha bármelyik kérdésre IGEN a válaszod, szánj rá egy napot, és ismerd meg, fedezd fel a Microsoft Excel egyik legerőteljesebb eszközét! A kimutatások (PIVOT táblák) a megfelelően előkészített forrásadatok összesítésére, és az eredmények prezentálására szolgálnak. Egy táblázatos adathalmaz több szempont szerinti csoportosított részösszegzésére nem találhatsz jobb szerszámot.

Ha nem készítettél még ilyesmit, vagy nem vagy biztos benne, hogy tudod mi ez, akkor nézd meg az oldal alján a bemutató videót!

Mit fogunk tanulni?

Az egy napos workshop során az alapok rövid bemutatása után megismertetjük a PIVOT táblákban rejlő haladóbb lehetőségeket, és a nap végén rövid ízelítőt mutatunk az ingyenes POWER PIVOT beépülő modulból, amellyel végre áthágható az Excel fizikai korlátja, és segítségével akár több millió sorból álló forrásadatból is tudunk kimutatást készíteni.

  • A nap végére a résztvevők megértik, hogy hogyan kell előkészíteni egy adatforrást úgy, hogy PIVOT riportot tudjunk belőle csinálni, és képesek lesznek egyszerűbb és összetettebb kimutatások elkészítésére, formázására és menedzselésére.
  • Megértik, milyen kapcsolatban van az eredeti adatforrás a PIVOT táblával, és hogyan tudják a dinamikusan változó adatokkal együtt naprakészen tartani a kimutatást.
  • Megtanulják, hogyan kell ugyanazon adatforrásból több, különböző PIVOT táblát készíteni, azokat látványos szűröfelülettel ellátni, és kimutatás diagramokkal fűszerezve, nagyon hatásos, és használható, interaktív Dashboard-okat készíteni.
  • Végül megtapasztalhatják, hogy miért is gondolják az Excel inygenes POWERPIVOT bővítményét forradalminak, és megértik annak működését, alapszintű szolgáltatásait.

A nap workshop jellegű, gyakorlati feladatok megoldása történik. Természetesen mindenki külön számítógépen dolgozik, de lehet hozni saját Laptop-ot is.

Az Excel verzió 2010 vagy 2013.

Szövegszerkesztési alapismeretek

[ 20 óra ]
A tanfolyam során a hallgatók alapszinten megismerik a napjainkban legelterjedtebben használatos Microsoft Office programcsomag Microsoft Word komponensét. A kurzus elvégzése után képesek lesznek a mindennapi munka folyamán felmerülő egyszerűbb szerkesztési feladatok önálló megoldására.

Szövegszerkesztés haladóknak

[ 20 óra ]
A tanfolyam során a hallgatók alapszintű ismereteiket bővítik ki. Megismerkednek a Microsoft Word fejlettebb, a mindennapi munkát könnyebbé tevő lehetőségeivel, és egyben az általános kezelési ismereteik is fejlődnek.

Excel makróprogramozás- VBA

[ 30 óra ]

Az Excel használata során előbb-utóbb találkozunk azzal a problémával, hogy gyakran ugyanazt a több, esetleg sok lépésből álló műveletsort kell végrehajtani. Az ilyen feladatokat célszerű automatizálni, így gyorsabban, hatékonyabban dolgozhatunk. Az automatizálást az Excel programozásával érhetjük el, melynek nyelve a Visual Basic for Application, rövidítve VBA. Érdemes vele megismerkedni, mert a többi Office alkalmazás is programozható ezen a nyelven.

A tanfolyam célja, hogy megismertessük a gyakorlott Microsoft Excel felhasználókkal azokat a lehetőségeket, melyek túlmutatnak a beépített menük és parancsok használatán, és amelyekkell feladatokat automatizálhatunk, vagy új funkciókat illeszthetünk be az alkalmazásba.

Prezentáció készítés

[ 24 óra ]

Első ránézésre a PowerPoint az Office csomag legegyszerűbb, legkönnyebben megtanulható darabja. Az alapszintű megtanulása minimális idő alatt megoldható. De gyorsan, hatékonyan használni, professzionális megoldásokat alkalmazni, már egy újabb szint. Hasonlóan a többi családtaghoz,a PowerPoint is folyamatosan fejlődik, minden verzióban új lehetőségek jelennek meg, Tanfolyamainkon a PowerPoint 2010, 2013, 2016 verzióit oktatjuk, különös figyelemmel a hatékonyságra és az egyedi igényekre.

A kurzus elvégzése után a résztvevők képesek lesznek hatékonyan és gyorsan igényes kivitelű bemutatók készítésére, azokba külső adatforrásból (Word, Excel, stb.) származó adatok, grafikonok beillesztésére, a diákon professzionális animációk alkalmazására.

Internetfelhasználói ismeretek

[ 20 óra ]
A tanfolyam során a hallgatók megismerkednek az Internet történetével, felépítésével, az ott elérhető szolgáltatások használatával. A tanfolyam elvégzése után képesek lesznek internetkapcsolatot létesíteni és kihasználni a világháló nyújtotta lehetőségeket.

Adatbázis-kezelési alapismeretek

[ 24 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók megismerkednek a relációs adatbázis-kezelés elméleti alapjaival. Megtanulják, mi a különbség a táblázatkezelők és az adatbázis-kezelők között, mikor melyiket kell alkalmazni. A kurzus elvégzése után képesek lesznek többtáblás adatbázisok létrehozására, és azokon alapvető adatfeldolgozási műveletek elvégzésére. A gyakorlati feladatokat a Microsoft Access segítségével oldják meg.

Adatbázis-kezelés haladóknak

[ 24 óra ]

A tanfolyam során az alapfokú tanfolyam tananyagára építve a hallgatók megismerkednek a Microsoft Access által nyújtott alkalmazásfejlesztést támogató segédeszközök használatával és működésével. A kurzus elvégzése után képesek lesznek többtáblás adatbázisokra épülő felhasználói felület alapszintű felépítésére. Összetettebb, akár több lépcsős lekérdezéseket készítenek, melyeket akár futás közbeni is tudnak paraméterezni egy erre szolgáló űrlapon. Megtanulják hogyan lehet és mikor érdemes az adatbázist és a felhasználói felületet szétválasztani, hogy az adatbázist központilag tudják kezelni, és az is kiderül, hogyan lehet Excel adatokat csatolni vagy importálni az Acces-be, majd a lekérdezések eredményeit visszatölteni Excel-be.

Csoportmunka számítógépes támogatása

[ 20 óra ]
A tanfolyam során a hallgatók megismerik a csoportos dokumentumkezelés, üzenetváltás, és erőforrás-kezelés lehetőségeit. A háttérben a Microsoft Exchange Szerver, az előtérben a Microsoft Word, Excel, Access, és legfőképpen az Outlook programok csoportmunka-támogatását vizsgálják meg alaposabban.

Gépkezelési alapismeretek

[ 15 óra ]
A tanfolyam során a hallgatók megismerik a napjainkban legelterjedtebben használatos személyi számítógépek (PC-k) főbb felépítési és működési paramétereit, majd gyakorlatokon keresztül megtanulják az alapvető felhasználói, kezelői feladatok végrehajtását Windows környezetben.

Hálózat

TCP/IP hálózatok, hálózati eszközök konfigurálása

[ 20 óra ]

A tanfolyamon résztvevő megismeri a számítógépes hálózatok elméleti alapjait, az alkalmazható technológiákat,tudja használni a helyi hálózatokban alkalmazott eszközöket és szolgáltatásokat, képes lesz megtervezni egy kisebb méretű TCP/IP alapú helyi hálózatot, alapszinten képes lesz hálózati hibák keresésére és lokalizálására. A képzés során egy hálózati szimulációs program segítségével a résztvevők alapszinten megtanulják a menedzselhető (pl.CISCO) hálózati eszközök konfigurálását is, olyan ismereteket szereznek, amiket CCNA vagy Network tanfolyamokon szoktak tanítani.

TCP/IP hálózatok és eszközök haladóknak

[ 20 óra ]

Ezen a tanfolyamon a TCP/IP hálózatok, hálózati eszközök konfigurálása alaptanfolyamra építve további betekintést nyújtunk a menedzselhető, programozható Cisco eszközök használatába, konfigurálásába. A résztvevők a gyakorlatban megismerhetik a VLAN-ok létrehozását, a különböző routuóing protokollokat, forgalom és port szűrési módokat, és felkészülhetnek az IPv6 áttérésre is.

Null

TCP/IP hálózatok, hálózati eszközök konfigurálása

[ 20 óra ]

A tanfolyamon résztvevő megismeri a számítógépes hálózatok elméleti alapjait, az alkalmazható technológiákat,tudja használni a helyi hálózatokban alkalmazott eszközöket és szolgáltatásokat, képes lesz megtervezni egy kisebb méretű TCP/IP alapú helyi hálózatot, alapszinten képes lesz hálózati hibák keresésére és lokalizálására. A képzés során egy hálózati szimulációs program segítségével a résztvevők alapszinten megtanulják a menedzselhető (pl.CISCO) hálózati eszközök konfigurálását is, olyan ismereteket szereznek, amiket CCNA vagy Network tanfolyamokon szoktak tanítani.

Windows Server 2012 R2

[ 32 óra ]

A tanfolyam alatt végignézzük az összes feladatot, ami egy gyakorló Windows szerver rendszergazdának napi munkáját kiteszi. A következő tanfolyamot Windows Srever 2012 R2 környezetben tartjuk.

Exchange Server 2010

[ 24 óra ]

Az Exchange Server tanfolyamon a hallgatók megismerkedhetnek az elektronikus levelezés alapjaival, és gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a Microsoft alapú e-mail kliens/szerver rendszer működéséről. A tanfolyam elvégzése után képesek lesznek Exchange szervert telepíteni, klienseket beállítani, kis és közepes méretű mukahelyek levelezési igényeit megoldani, Exchange szerver 2007 és Exchange szerver 2010 környezetben egyaránt.

Linux rendszergazdai alapismeretek

[ 32 óra ]

A tanfolyam során megismerkedhet egy Linux disztribúció telepítésével, grafikus és karakteres felületen a rendszer konfigurálásával. A tanfolyam elvégzése után a résztvevő képes lesz a Linux-ot önállóan telepíteni, hálózatba konfigurálni, és azon a legalapvetőbb szerver szolgáltatásokat (fájl és nyomtató, DNS, Web, Levelező) alap szinten üzemeltetni.

A tanfolyam során használt disztribúció DEBIANRedHat Enterprise vagy CentOS, de külön kérésre egyéb terjesztés is szóba jöhet.

Linux haladó rendszergazda

[ 40 óra ]

A tanfolyam során elsajátíthatja egy Linux rendszergazda mindennapi munkavégzéséhez elengedhetetlen rendszer-konfigurálási ismereteket, a leggyakoribb hibák elhárítását. A tanfolyam ismeretanyagát Debian disztribúció használata közben sajátítják el a résztvevők, de külön vállalati igények szerint egyéb disztribúció is szóba jöhet, mint pl. RedHat Enterprise vagy CentOS.
A konfigurálás alapvetően karakteres felületen történik (editor használatával), de ismertetésre kerülnek a webes felületen keresztül történő konfigurálás lehetőségei is (Webmin). A tanfolyam elvégzése után a résztvevők képesek lesznek egy irodai hálózat kiszolgálására, Internetre csatlakoztatására és védelmére.

Vállalati levelezés Linux környezetben

[ 16 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók LINUX környezetben, gyakorlatokon keresztül megismerik az elektronikus levelezés működését, a levelezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat. A képzés végén képesek lesznek levelező szervert telepíteni, beállítani, üzemeltetni, és különböző típusú kliensek számára további szolgáltatásokat nyújtani, mint webes felületű levelezés, vagy spam és vírus szűrés.
Disztribúció: Debian GNU/Linux

Microsoft virtualizációs megoldások alapjai - Hyper-V

[ 8 óra ]
A tanfolyamon a hallgatók megismerhetik a Microsoft Windows Server Hyper-V virtualizációs technológiáját. Képesek lesznek a virtualizációra használandó hardver kiválasztására, a 2008 R2 szerver Hyper-V szerepkörének beállítására, virtuális gépek és virtuális lemezek létrehozására és a rendszerek lokális vagy távoli felügyeletére. Megismerhetik a különálló és ingyenes Hyper-V szerver kiadást, és annak felügyeletét, rövid betekintést kapnak a System Center Virtual Machine Manager (SCVMM) működésébe is.

Samba-OpenLDAP-PDC

[ 16 óra ]
A tanfolyam során hallgatóink a gyakorlatban is megismerhetik, hogy Windows kliensek számára hogyan készítünk PDC-t(Primary Domain Controller) és Samba szervert egy Debian Linux-ot futtató kiszolgálóból. A központi adminisztrációt OpenLDAP-al valósítjuk meg. Mevalósítjuk a csoportházirendet, és a központi profilt is. Végeredményül egy központilag karbantartott és felügyelt fájlszervert kapunk.

Null

Joomla Webmester

[ 40 óra ]

A Joomla! az egyik legelterjedtebb, ingyenes tartalomkezelő rendszer. Néhány perc alatt telepíthető egy webtárhelyre, és a megfelelő felhasználói ismeretek birtokában néhány órányi munka után már indulhat is az új webhely. A Joomla alapú weboldal tartalmát saját magad alakíthatod és módosíthatod, frissítheted, menüpontokat hozhatsz létre, és a kinézetét is módosíthatod a sablonok segítségével. Végül, akár webáruházat is építhetsz. Tanfolyamunkat az utolsó kiadott stabil verzió bemutatásával tartjuk.

Joomla sminkmester (Templates)

[ 24 óra ]

Megismerted a Joomla alaprendszert? Megtaláltad a szükséges és legfontosabb kiegészítéseket? De nem találsz olyan sablont, ami megfelel ügyfeleid igényeinek? Gyere el, és tanuld meg az egyedi Joomla sablonok kialakítását!

A haladó Joomla tanfolyam célja, hogy megismertesse önt a Joomla sablonok anatómiájával. Körbejárjuk a Jooma sablon kezelőfelületét, a multi stíluslap funkciót, valamint a Joomla belső kódszerkesztőjét, a sablonkezelő felületet. A tréning 1.6 -1.8 Joomla template keretrendszerre épül, HTML5-CSS3 alapokon és a W3C ajánlásait követi.

A Joomla sablon keretrendszerét egy üres sablonon fogjuk megismerni, ami Blank Joomla Templates névre hallgat. A sablon több elrendezést is támogatni fog (muti layout), tehát egy, két és három hasábos funkcióra is képes lesz. Ezt követően egy előre elkészített grafikus képernyőtervet feldarabolunk és az előkészített sablonra szabjuk.

A tanfolyam második részében egy ingyenesen letölthető HTML-CSS, sablont (http://www.free-css.com )alakítunk át Joomla Template-re.

Null

Wordpress Webmester

[ 40 óra ]

Szeretne Ön gyorsan és egyszerűen professzionális web helyeket készíteni, kezelni? Akkor érdemes megismerkednie egy korszerű tartalomkezelővel! Igen, ilyenből több is elérhető (Drupal, Joomla, Wordpress, stb.), de az utóbbi néhány évben a Wordpress minden vetélytársát maga mögé utasítva piacvezetővé vált. Hogy miért? Ezt önmaga is megtapasztalhatja a tanfolyam során!

A Wordpress tanfolyamon megismerheti, hogy hogyan lehet ezt a tartalomkezelőt telepíteni, beállítani, alapszinten testre szabni. Megmutatjuk, hogy a rendszer mit tud alapból, és milyen sok mindenre vehető rá a rengeteg -akár- ingyenes bővítmény segítségével. Kiemelt figyelmet fordítunk a keresőmotor optimalizálásra (erre az oktató személye a garancia), így többféle Google szolgáltatás használatát is megismerjük, valamint integráljuk azokat.

Természetesen a közösségi média is a tanfolyam fókuszában lesz. Elhelyezünk Like és a megosztás gombokat, posztolunk a Facebook odalunkról a honlapunkra, a honlapunkról a Facebook oldalunkra, valamint beágyazzuk a webáruházunk tartalmát Facebook oldalunkba önálló menüpont formájában.

Természetesen terítékre kerülnek a legérdekesebb bővítmények is. Segítségükkel megtanulhatja, hogy alapszinten hogyan tudja a WordPress megjelenését a saját igényeire formálni, és hogy milyen biztonsági óvintézkedéseket kell tennie, hogy megvédje honlapját a hekkertámadásoktól.

A tanfolyam vidám hangulatú, interaktív, így az első néhány órát követően a hallgatók kérdéseire és konkrét problémáik megbeszélésére is bőven jut idő.

A tanfolyam során használható saját notebook is, és rendelkezésre bocsájtunk egy olyan fejlesztői webtárhelyet is, ahol a tanultakat azonnal ki is próbálhatja!

WordPress Sminkmester

[ 20 óra ]

A WordPress tartalomkezelő rendszer számos gyárilag beépített sablonnal rendelkezik, és ha ez valakinek nem lenne elég, akkor az internetről további ingyenes vagy fizetős sablonokat is le tud hozzá tölteni. Vannak azonban olyan webfejlesztési projektek, amikor ezek a sablonok valamilyen oknál fogva mégsem alkalmasak teljesen a készülő honlaphoz. Például az egyik ilyen eset lehet, ha egy már meglévő, statikus (azaz nem tartalomkezelő rendszerre épülő) honlapot szeretnénk WordPress-re átültetni úgy, hogy az arculat alapjaiban ne változzon meg. Ilyenkor jöhet szóba egy saját fejlesztésű, egyedi WordPress sablon elkészítése.

Tanfolyamunk célja, hogy a hallgató képes legyen önállóan WordPress sablonokat kialakítani. Akár egy meglévő webarculat alapján, akár teljesen nulláról kiindulva. A tanfolyam fókuszában a WordPress sablonokkal kapcsolatos alapszintű ismeretek elsajátítása áll, de érinti az arculatfeldolgozással (sitebuilderi teendőkkel) kapcsolatos ismereteket is. A képzésnek nem célja, hogy professzionális sablonok elkészítéséhez szükséges mély webprogramozói ismereteket adjon, de azért a szükséges mértékben a HTML, a CSS és a PHP nyelvekkel kapcsolatos alapvető ismeretkört is bővítheti.

Null

Windows Server 2012 R2

[ 32 óra ]

A tanfolyam alatt végignézzük az összes feladatot, ami egy gyakorló Windows szerver rendszergazdának napi munkáját kiteszi. A következő tanfolyamot Windows Srever 2012 R2 környezetben tartjuk.

Exchange Server 2010

[ 24 óra ]

Az Exchange Server tanfolyamon a hallgatók megismerkedhetnek az elektronikus levelezés alapjaival, és gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a Microsoft alapú e-mail kliens/szerver rendszer működéséről. A tanfolyam elvégzése után képesek lesznek Exchange szervert telepíteni, klienseket beállítani, kis és közepes méretű mukahelyek levelezési igényeit megoldani, Exchange szerver 2007 és Exchange szerver 2010 környezetben egyaránt.

Linux rendszergazdai alapismeretek

[ 32 óra ]

A tanfolyam során megismerkedhet egy Linux disztribúció telepítésével, grafikus és karakteres felületen a rendszer konfigurálásával. A tanfolyam elvégzése után a résztvevő képes lesz a Linux-ot önállóan telepíteni, hálózatba konfigurálni, és azon a legalapvetőbb szerver szolgáltatásokat (fájl és nyomtató, DNS, Web, Levelező) alap szinten üzemeltetni.

A tanfolyam során használt disztribúció DEBIANRedHat Enterprise vagy CentOS, de külön kérésre egyéb terjesztés is szóba jöhet.

Linux haladó rendszergazda

[ 40 óra ]

A tanfolyam során elsajátíthatja egy Linux rendszergazda mindennapi munkavégzéséhez elengedhetetlen rendszer-konfigurálási ismereteket, a leggyakoribb hibák elhárítását. A tanfolyam ismeretanyagát Debian disztribúció használata közben sajátítják el a résztvevők, de külön vállalati igények szerint egyéb disztribúció is szóba jöhet, mint pl. RedHat Enterprise vagy CentOS.
A konfigurálás alapvetően karakteres felületen történik (editor használatával), de ismertetésre kerülnek a webes felületen keresztül történő konfigurálás lehetőségei is (Webmin). A tanfolyam elvégzése után a résztvevők képesek lesznek egy irodai hálózat kiszolgálására, Internetre csatlakoztatására és védelmére.

Linux Shell-programozás

[ 16 óra ]

A tanfolyami résztvevők egy előre telepített Linux rendszeren, a gyakorlatban ismerkednek meg a LINUX parancssori (bash, shell) felülettel. Megtanulják használni Linux karakteres felületét (konzol), a gyakori linuxos parancsokat, megértik a jogosultságokat, a bash működését. Képesek lesznek önállóan vagy időzített módon futtatható kisebb célprogramokat készíteni, amelyek nagy segítségére lehetnek egy Linux felhasználónak, a rendszergazdáknak pedig egyenesen nélkülözhetetlen.

TCP/IP hálózatok, hálózati eszközök konfigurálása

[ 20 óra ]

A tanfolyamon résztvevő megismeri a számítógépes hálózatok elméleti alapjait, az alkalmazható technológiákat,tudja használni a helyi hálózatokban alkalmazott eszközöket és szolgáltatásokat, képes lesz megtervezni egy kisebb méretű TCP/IP alapú helyi hálózatot, alapszinten képes lesz hálózati hibák keresésére és lokalizálására. A képzés során egy hálózati szimulációs program segítségével a résztvevők alapszinten megtanulják a menedzselhető (pl.CISCO) hálózati eszközök konfigurálását is, olyan ismereteket szereznek, amiket CCNA vagy Network tanfolyamokon szoktak tanítani.

TCP/IP hálózatok és eszközök haladóknak

[ 20 óra ]

Ezen a tanfolyamon a TCP/IP hálózatok, hálózati eszközök konfigurálása alaptanfolyamra építve további betekintést nyújtunk a menedzselhető, programozható Cisco eszközök használatába, konfigurálásába. A résztvevők a gyakorlatban megismerhetik a VLAN-ok létrehozását, a különböző routuóing protokollokat, forgalom és port szűrési módokat, és felkészülhetnek az IPv6 áttérésre is.

Visual C#

[ 32 óra ]

A tanfolyam során a C# nyelv lehetőségein keresztül bemutatjuk a .NET Framework alapú alkalmazások létrehozását.. Sok egyszerű példán keresztül megismerhetik a C# nyelv elemeit, a Framework osztályait és a programozási technikákat.

A tanfolyam egy sorozat első, bevezető eleme, új ismeretet adhat azoknak, akik ismerkedni szeretnének a .NET Framework világával.

Excel automatizálás

[ 8 óra ]

Microsoft Excel-lel dolgozik? Rendszeresen ismétlődő, időrabló feladatai vannak?

Tanítsa meg az Excel-t a feladatsor elvégzésére! Ha egyszer helyesen megtanítja, Ő százszor vagy akár ezerszer gyorsabban végrehajtja az automatizált folyamatot, mint Ön csinálta kézzel, hajdanán!

Az Excel képes arra, hogy a saját nyelvén rögzíti az Ön által elvégzett lépéseket. Ezt nevezzük makró rögzítésnek. A rögzített makrót bármikor, bármennyiszer, óriási sebességgel le tudja játszani, azaz megismétli a megtanult műveletsort. A rögzített makró azonban csak azokkal az adatokkal fog helyesen dolgozni, amelyekkel a rögzítés során találkozott. Az ismétlődő feladatainkat legtöbbször más-más adatokon végezzük, de ugyanazokkal a lépésekkel haladunk.

A mi dolgunk a tanfolyam során az, hogy egy kicsit megismerjük az Excel saját nyelvét. Ez azért fontos, hogy a rögzített makróban meg tudjuk különböztetni a lényeges pontokat, meg tudjuk változtatni a makrót úgy, hogy tetszőleges adatokkal is mindig helyesen működjön.

Az Excel automatizálás tanfolyamon nem tanulunk programozni, és nem is várjuk el senkitől, hogy tudjon . Ez a nagyon hatékony egy nap arra lesz jó, hogy az Ön által végzett munkát jelentősen fel tudja gyorsítani, ezáltal sokkal hatékonyabban dolgozhat. Olyan típusú feladatok automatizásására mutatunk példákat, amelyek munkafolyamata jól definiálható, nem, vagy csak nagyon ritkán változnak a végrehajtandó lépések.

A tanfolyam elvégzése után a résztvevő képes lesz

  • Egyszerű makrók rögzítésére,
  • A felvett makró kód értelmezésére és módosítására
  • Képletek, számított oszlopok automatikus beillesztésére
  • Szűrések makrózására
  • PIVOT táblák automatizált létrehozására
  • Egy feladat megoldási lépéseinek struktúrálására

Excel makróprogramozás- VBA

[ 30 óra ]

Az Excel használata során előbb-utóbb találkozunk azzal a problémával, hogy gyakran ugyanazt a több, esetleg sok lépésből álló műveletsort kell végrehajtani. Az ilyen feladatokat célszerű automatizálni, így gyorsabban, hatékonyabban dolgozhatunk. Az automatizálást az Excel programozásával érhetjük el, melynek nyelve a Visual Basic for Application, rövidítve VBA. Érdemes vele megismerkedni, mert a többi Office alkalmazás is programozható ezen a nyelven.

A tanfolyam célja, hogy megismertessük a gyakorlott Microsoft Excel felhasználókkal azokat a lehetőségeket, melyek túlmutatnak a beépített menük és parancsok használatán, és amelyekkell feladatokat automatizálhatunk, vagy új funkciókat illeszthetünk be az alkalmazásba.

Excel PIVOT tábla mesterkurzus

[ 8 óra ]
  • Gyakran dolgozol Excel-lel?
  • Adatok összesítésével, szűrésével, elemzésével foglalkozol?
  • Használsz már PIVOT táblákat, de megismernéd mélyebben?
  • Le akarod nyűgözni munkatársaidat vagy a főnöködet?
  • Egyszerűen csak növelnéd munkaerő értékedet?

Ha bármelyik kérdésre IGEN a válaszod, szánj rá egy napot, és ismerd meg, fedezd fel a Microsoft Excel egyik legerőteljesebb eszközét! A kimutatások (PIVOT táblák) a megfelelően előkészített forrásadatok összesítésére, és az eredmények prezentálására szolgálnak. Egy táblázatos adathalmaz több szempont szerinti csoportosított részösszegzésére nem találhatsz jobb szerszámot.

Ha nem készítettél még ilyesmit, vagy nem vagy biztos benne, hogy tudod mi ez, akkor nézd meg az oldal alján a bemutató videót!

Mit fogunk tanulni?

Az egy napos workshop során az alapok rövid bemutatása után megismertetjük a PIVOT táblákban rejlő haladóbb lehetőségeket, és a nap végén rövid ízelítőt mutatunk az ingyenes POWER PIVOT beépülő modulból, amellyel végre áthágható az Excel fizikai korlátja, és segítségével akár több millió sorból álló forrásadatból is tudunk kimutatást készíteni.

  • A nap végére a résztvevők megértik, hogy hogyan kell előkészíteni egy adatforrást úgy, hogy PIVOT riportot tudjunk belőle csinálni, és képesek lesznek egyszerűbb és összetettebb kimutatások elkészítésére, formázására és menedzselésére.
  • Megértik, milyen kapcsolatban van az eredeti adatforrás a PIVOT táblával, és hogyan tudják a dinamikusan változó adatokkal együtt naprakészen tartani a kimutatást.
  • Megtanulják, hogyan kell ugyanazon adatforrásból több, különböző PIVOT táblát készíteni, azokat látványos szűröfelülettel ellátni, és kimutatás diagramokkal fűszerezve, nagyon hatásos, és használható, interaktív Dashboard-okat készíteni.
  • Végül megtapasztalhatják, hogy miért is gondolják az Excel inygenes POWERPIVOT bővítményét forradalminak, és megértik annak működését, alapszintű szolgáltatásait.

A nap workshop jellegű, gyakorlati feladatok megoldása történik. Természetesen mindenki külön számítógépen dolgozik, de lehet hozni saját Laptop-ot is.

Az Excel verzió 2010 vagy 2013.

Táblázatkezelés haladóknak

[ 24 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók megismerkednek az Excel 2003, Excel 2007, Excel 2010 vagy Excel 2013 haladóbb használatával, a hatékonyabb munkát segítő tippekkel-trükkökkel, billentyűkombinációkkal. Segítséget kapnak az adatbevitellel, formázással, kijelölésekkel, navigációval, nézeti beállításokkal kapcsolatos olyan lehetőségekbe, amelyekről eddig nem is hallottak. Részletesen bemutatjuk az Excel haladóbb függvényeit és kitűnő adatfeldolgozást segítő eszközeit. A kurzus elvégzése után képesek lesznek összetettebb táblázatrendszerek kezelésére, azok gyors rendszerezésére, szűrésére, illetve kimutatások (PIVOT) készítésére.

SQL adatbázis-kezelés

[ 24 óra ]
  • Adatelemzéssel, feldolgozással foglalkozik?
  • Rendszeres vagy ad-hoc riportokat kell készítenie?
  • Esetleg programozónak készül?
  • Érdekli az adattárolás-feldolgozás módszertana?

Az SQL (Structured Query Language) professzionális eszköz annak a kezében, aki tisztában van a relációs adatbázis-kezelés alapfogalmaival és gyakorlatával. A tanfolyamon pontosan ezt  akét dolgot kapcsoljuk egybe.

Az SQL  tanfolyam során a résztvevők megismerkednek az adatbázis-kezelés elméleti alapjaival, majd gyakorlati példákon keresztül tanulják meg az adatbázis-tervezés lépéseit és az SQL lekérdező nyelvet, amit MySQL és Microsoft SQL környezetben is kipróbálnak.

Minden adatbázison alapuló alkalmazás sikerének kulcsa a helyes adatbázis terv, ezért erre nagyobb hangsúlyt fektetünk, hogy a részvevők önállóan is képesek legyenek egy feladathoz akár több táblából álló adatmodellt tervezni. A terv kivitelezéséhez speciális, vizuális eszközöket használunk, melyek segítségével megtervezhetjük az adatbázist, szerkeszthetjük, futtathatjuk, illetve tárolhatjuk az SQL lekérdezéseket, sőt, a lekérdezések összeállításában is adnak vizuális segítséget.

Az SQL nyelvet leggyakrabban valamilyen programnyelvbe beágyazottan használjuk, emiatt a tanfolyam végén arra is mutatunk példát, hogy C# .NET környezetben hogyan kell csatlakozni egy adatbázishoz, abból adatokat lekérni, és megjeleníteni, vagy akár új adatokat felvinni. 

A kurzus elvégzése után a résztvevők képesek lesznek többtáblás adatbázis megtervezésére, megvalósítására és SQL szintű kezelésére.

PHP programozás

[ 40 óra ]

Az alapvető tartalom alapú webszerkesztés szabályait figyelembe véve, statikus oldalainkat életre keltjük a PHP programozási nyelv segítségével. A tanfolyamon a hallgatók megismerkednek a web-programozás kiszolgáló oldali lehetőségeivel, részletesen pedig a PHP nyelv használatát sajátítják el, melyhez számos előre kidolgozott példa nyújt segítséget. Ezután megismerik az adatbázisok kezelésének alapjait, az SQL nyelvet, és speciálisan a MySQL adatbázis-kezelő rendszert, illetve a PHP adatbázis-függvényeit.

A JAVA programozás alapjai

[ 40 óra ]

A tanfolyam célja, hogy a programozásban nem járatos, ám a programozás iránt kedvet és elhivatottságot érző, a számítógép kezelésében képzett felhasználók számára olyan ismereteket nyújtson, amelyek segítségével maguk is képesek asztali, grafikus felületű Java-alkalmazásokat készíteni.

A tanfolyam nagy hangsúlyt fektet a strukturált és objektum-orientált programozási módszerek és gondolkodásmód elsajátítására, a Java nyelvi konstrukcióira, valamint a Swing keretrendszer bemutatására.

A tanfolyam során számos kisebb és egy nagyméretű, objektum-orientált szoftverfejlesztést követő példát vesznek végig a hallgatók a népszerű NetBeans vagy Eclipse fejlesztőkörnyezet segítségével.

Java programozás haladóknak

[ 40 óra ]

A tanfolyam nagy hangsúlyt fektet a strukturált és objektum-orientált programozási módszerek és gondolkodásmód elsajátítására, a Java nyelvi konstrukcióira, valamint a különböző webes keretrendszerek bemutatására.

A tanfolyam során számos kisebb és egy nagyméretű, objektum-orientált szoftverfejlesztést követő példát vesznek végig a hallgatók a népszerű Eclipse fejlesztőkörnyezet, Apache Tomcat webszerver és MySQL adatbázis segítségével. A tanfolyam elvégzésével a résztvevők képesek lesznek összetett asztali, illetve webes Java-alkalmazásokat készíteni.

Szoftverfejlesztés Java Enterprise Edition környezetben - JEE

[ 40 óra ]

A Java Enterprise Edition (JavaEE) egy széles körben elterjedt vállalati Java programozási platform. A platform szabványai lehetővé teszik a vállalati környezet igényeinek magas szintű kiszolgálását többrétegű, megbízható, biztonságos és skálázható alkalmazások segítségével.

A tanfolyam gyakorlatai Eclipse és Netbeans fejlesztőkörnyezetek segítségével kerülnek bemutatásra, Apache Tomcat, GlassFish és JBoss alkalmazásszervereken MySql adatbázissal.

A tanfolyam elvégzésével a résztvevők gyakorlati példákon keresztül elsajátítják a JavaEE komponensek használatát és képessé válnak vállalati szintű alkalmazások tervezésére, fejlesztésére és összeállítására.

Android programozás alapok

[ 40 óra ]

A tanfolyam során a Java nyelv használatával mutatjuk meg az Android platform lehetőségeitA mobil programozás napjaink húzó ágazata, ezért érdemes megismerni. A tanfolyam során  a résztvevők megismerkednek a Java nyelv legszükségesebb alapelemeivel, majd kifejezetten Android rendszeren futó alkalmazás készítésének fázisaival.

A képzés végén képesek lesznek Android fejlesztéshez szükséges fejlesztőrendszer telepítésére, használatára, megismerik az Android rendszert, és meg tudnak tervezni, majd megvalósítani egyszerűbb Android alkalmazásokat, amelyeket publikálni tudnak az erre szolgáló piactéren.

A tudást mi adjuk, az ötleteket a hallgatók hozzák. E kettő nyerő páros lesz.

Java fejlesztés Spring keretrendszerrel

[ 40 óra ]

A Spring az egyik legnépszerűbb nyíltforrású Java alkalmazás keretrendszer. Gyakran emlegetik a Java eszközök svájci bicskájaként is, erős integrációs szerepe miatt. A tanfolyam célja bemutatni a keretrendszert magát, alapfogalmait, architektúráját, a különböző modulok szerepét és azok használatát komplex példákon keresztül. Az oktatás során számos területről kap betekintést a hallgató, amelyek ugyan nem Spring specifikus ismeretek, de feltétlenül szükségesek a tanfolyami anyag megértéséhez. Ilyen téma többek közt számos tervezési minta megismerése, adatbázis elméleti fogalmak, architektúrális megfontolások.  A tanfolyam végére a hallgató képes lesz összeállítani egy minden réteget lefedő, Spring alapú nagyvállalati alkalmazást. 

Webfejlesztés Google Web Toolkit (GWT) technológiával

[ 40 óra ]

A Google Web Toolkit a Google által fejlesztett AJAX fejlesztői eszköztár (toolkit), amit felhasználtak szinte az összes termékükben, mint például a Google Mail, Google Drive vagy Google Maps. A fő újdonság a Java-JavaScript fordítóban van: a fejlesztő elvégezheti a kódolást és a felhasználói felület hibakeresését Java nyelvet használva, majd legenerálja a végleges HTML/JavaScript kódot és használhatja. Az elkészült webes AJAX-os alkalmazás az összes modern böngészőt támogatja. A keretrendszer legfőbb előnye, hogy komplex kliens oldali funkcionalitást lehet megvalósítani Objektumorientált környezetben.

A tanfolyam elvégzésével a résztvevők képessé válnak olyan dinamikus webalkalmazások elkészítésére, amely funkcionalitásban felveheti a versenyt a natív asztali alkalmazásokkal.

Modern és keresőbarát weboldalak tervezése

[ 40 óra ]

Sokan úgy gondolják, hogy egy weboldal elkészítése kizárólag a weboldal megjelenésének grafikai megtervezéséből, majd a látványterv HTML és CSS segítségével történő "megrajzolásából" áll.

 De vajon a HTML és a web tényleg csak és kizárólag a vizuális látványról szól?

Hiába kreatív és attraktív a weboldal, ha a célközönség nem találja meg, akkor a befektetett munka mit sem ér. Manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap a weboldal azon része is, ami közvetlenül nem látható. A gondosan megtervezett, webszabványokon alapuló, minőségi weboldal-kód az alapja többek között a weboldal megtalálhatóságának, a keresőoptimalizálásnak (SEO), az akadálymentes honlapfejlesztésnek, végső soron a felhasználók megelégedettségének.

Hallgatóink egészen az alapoktól megtanulják, hogy miképpen lehet olyan keresőbarát és szabványos HTML kódot írni, ami tisztán a weboldal szemantikai tartalomleírására szolgál. Mindezt a nyelv legmodernebb, HTML5 verzióján keresztül. Gyakorlati példák segítségével részletesen foglalkozunk a tartalom és megjelenés szétválasztásával, a szemantikailag korrekt HTML kódolás alapjaival, a keresőoptimalizálás (SEO) és az akadálymentes webfejlesztés megoldásaival.

Természetesen a jó tartalomhoz felhasználóbarát és attraktív megjelenésnek is társulnia kell. Ennek fényében a tanfolyamon terítékre kerül a weboldalak megjelenését meghatározó, legmodernebb CSS3 nyelv is, a webes kép- és videóformátumokkal, valamint a webes tipográfiával együtt.

A munkaerőpiacon ezt a feladatkört SiteBuilding-nek nevezik, amikor a grafikai tervből a Site Bulider felépíti a HTML-CSS változatot.

A megszerzett ismereteket nagyon hatékonyan lehet használni a különböző tartalomkezelő rendszerek, mint a Joomla, Drupal, Wordpress, stb. sablonjainak elkészítésekor vagy módosításakor.

Rugalmas webtervezés mobil eszközökre

[ 16 óra ]

Napjainkban egyre nagyobb az igény, hogy egy weboldal ne csak a hagyományos számítógépek kijelzőjén jelenjen meg esztétikusan, hanem a mobileszközök (mobiltelefonok, táblagépek) kijelzőjén is. Az okostelefonok és a táblagépek ugyan elvileg gond nélkül megjelenítik a hagyományos felépítésű oldalakat, de ezeken a készülékeken igazi felhasználói élményt mégiscsak a mobilra optimalizált megjelenítés biztosít.

 Amikor a webfejlesztő azzal szembesül, hogy az általa fejlesztett weboldalból mobil megjelenést is csinálnia kell, több lehetőség közül választhat. Egyik lehetőség, hogy elkészíti ugyanannak a weboldalnak egy teljesen önálló, kifejezetten mobilra optimalizált mutánsát. A másik lehetőség, hogy az eredeti weboldal megjelenését úgy alakítja ki, hogy az rugalmasan alkalmazkodjon a kijelzők eltérő méretéhez.

 Tanfolyamunk középpontjában ez utóbbi technika, az úgynevezett Responsive Web Design (RWD) áll. Bár viták folynak arról, hogy a fent említett két lehetőség közül melyiknek mi az előnye és a hátránya, abban egyetértés van, hogy a Responsive Web Design alkalmazása kis és közepes honlapok esetén gyorsabb, egyszerűbb és költséghatékonyabb lehet.

 A Responsive Web Design alkalmazásához alapvetően azt kell jól elsajátítani, hogy a weboldal vázszerkezete, a rajta megjelenő elemek (betűk, képek, stb.) méretezése hogyan lehet teljesen rugalmas. Ehhez egy szemléletváltásra is szükség van, hiszen a fejlesztők többsége hagyományosan mindent méretet pixelben definiál.

 A tanfolyamon a nélkülözhetetlen elméleti alapok lefektetésével párhuzamosan közösen átalakítunk egy hagyományos, pixel alapú méretezéssel készült weboldalt, rugalmas, mobileszközökön is optimális megjelenéssel rendelkező weboldallá.

 A tanfolyam elvégzésével a hallgatók képesek lesznek már méglévő weboldalakat, CMS sablonokat rugalmas megjelenésűvé átalakítani, illetve új weboldalakat már eleve ezen elv mentén elkészíteni.

HTML5-CSS3 a gyakorlatban

[ 24 óra ]

Manapság egyre több szó esik a HTML5 és a CSS3 szabványról. Ennek kapcsán a fejlesztők általában azt a kérdést teszik fel, hogy mikor tudják használni élesben, mondjuk egy sima céges weboldalnál? Nos, a válasz az, hogy már most. Tanfolyamunk elsősorban a HTML5/CSS3 azon újdonságaira koncentrál, amelyek a hétköznapi, klasszikus weboldalak fejlesztéséhez használhatók.
Természetesen nem maradhat ki az a téma sem, hogy a HTML5/CSS3 szabványokat nem, vagy csak részben támogató böngészőprogramok esetén milyen trükkökhöz, segédkönyvtárakhoz folyamodhatunk. Mivel a tanfolyam nem a webalkalmazás-fejlesztésről szól, ezért a HTML5 új API-jait (geolocation, web storage, stb.) csak nagyon érintőlegesen tárgyaljuk.
A tanfolyam elvégzése után a résztvevő képes lesz az új szabványok figyelembe vételével megtervezni egy új weboldalt, átalakítani egy korábbit, és alkalmazni tudja a gyakorlatban jelenleg is használható újdonságokat.

JavaScript és JQuery - a biztos alapok

[ 32 óra ]

A tanfolyam a JavaScript (ECMAScript) nyelven és a Document Object Model (DOM) szabványon keresztül megismerteti a hallgatókat a kliens oldali programozás alapelveivel. Bemutatjuk a JavaScript történetét és szerepét a weboldalakon. Tisztázzuk a JavaScript-hez kapcsolódó, kicsit összekeveredett fogalmakat. Megnézzük, hogy napjainkban milyen webszabványok segítik szabályozott mederbe terelni a kliens oldali programozást, illetve azt, hogy ezeket a különböző böngészőprogramok hogyan és milyen mértékben támogatják.

Az elméleti alapok lefektetése után gyakorlati példákon keresztül megismerkedünk a modern DOM szkriptelés lehetőségeivel, az egyes elemek elérésével és manipulálásával.

A tanfolyam második részében tisztázzuk, hogy a jQuery-nek milyen szerepe lehet a weboldalon, és hogyan kapcsolódik a weboldal HTML/CSS/JavaScript rétegeihez. Megtanuljuk hogyan lehet jQuery kiválasztókat írni a DOM elemek összegyűjtéséhez, majd hogyan lehet az így összegyűjtött elemeket többszörösen manipulálni. Ezt követően megismerkedünk a jQuery eseménykezelő modelljével és animációs effektusaival. Röviden betekintünk az AJAX technológia kliens oldali használatába a jQuery-n keresztül.

Wordpress Webmester

[ 40 óra ]

Szeretne Ön gyorsan és egyszerűen professzionális web helyeket készíteni, kezelni? Akkor érdemes megismerkednie egy korszerű tartalomkezelővel! Igen, ilyenből több is elérhető (Drupal, Joomla, Wordpress, stb.), de az utóbbi néhány évben a Wordpress minden vetélytársát maga mögé utasítva piacvezetővé vált. Hogy miért? Ezt önmaga is megtapasztalhatja a tanfolyam során!

A Wordpress tanfolyamon megismerheti, hogy hogyan lehet ezt a tartalomkezelőt telepíteni, beállítani, alapszinten testre szabni. Megmutatjuk, hogy a rendszer mit tud alapból, és milyen sok mindenre vehető rá a rengeteg -akár- ingyenes bővítmény segítségével. Kiemelt figyelmet fordítunk a keresőmotor optimalizálásra (erre az oktató személye a garancia), így többféle Google szolgáltatás használatát is megismerjük, valamint integráljuk azokat.

Természetesen a közösségi média is a tanfolyam fókuszában lesz. Elhelyezünk Like és a megosztás gombokat, posztolunk a Facebook odalunkról a honlapunkra, a honlapunkról a Facebook oldalunkra, valamint beágyazzuk a webáruházunk tartalmát Facebook oldalunkba önálló menüpont formájában.

Természetesen terítékre kerülnek a legérdekesebb bővítmények is. Segítségükkel megtanulhatja, hogy alapszinten hogyan tudja a WordPress megjelenését a saját igényeire formálni, és hogy milyen biztonsági óvintézkedéseket kell tennie, hogy megvédje honlapját a hekkertámadásoktól.

A tanfolyam vidám hangulatú, interaktív, így az első néhány órát követően a hallgatók kérdéseire és konkrét problémáik megbeszélésére is bőven jut idő.

A tanfolyam során használható saját notebook is, és rendelkezésre bocsájtunk egy olyan fejlesztői webtárhelyet is, ahol a tanultakat azonnal ki is próbálhatja!

WordPress Sminkmester

[ 20 óra ]

A WordPress tartalomkezelő rendszer számos gyárilag beépített sablonnal rendelkezik, és ha ez valakinek nem lenne elég, akkor az internetről további ingyenes vagy fizetős sablonokat is le tud hozzá tölteni. Vannak azonban olyan webfejlesztési projektek, amikor ezek a sablonok valamilyen oknál fogva mégsem alkalmasak teljesen a készülő honlaphoz. Például az egyik ilyen eset lehet, ha egy már meglévő, statikus (azaz nem tartalomkezelő rendszerre épülő) honlapot szeretnénk WordPress-re átültetni úgy, hogy az arculat alapjaiban ne változzon meg. Ilyenkor jöhet szóba egy saját fejlesztésű, egyedi WordPress sablon elkészítése.

Tanfolyamunk célja, hogy a hallgató képes legyen önállóan WordPress sablonokat kialakítani. Akár egy meglévő webarculat alapján, akár teljesen nulláról kiindulva. A tanfolyam fókuszában a WordPress sablonokkal kapcsolatos alapszintű ismeretek elsajátítása áll, de érinti az arculatfeldolgozással (sitebuilderi teendőkkel) kapcsolatos ismereteket is. A képzésnek nem célja, hogy professzionális sablonok elkészítéséhez szükséges mély webprogramozói ismereteket adjon, de azért a szükséges mértékben a HTML, a CSS és a PHP nyelvekkel kapcsolatos alapvető ismeretkört is bővítheti.

Drupal Webmester modul

[ 30 óra ]

A képzés során a hallgatók elsajátítják a Drupal 7 rendszer telepítését, biztonságos üzemeltetését és testre szabását, valamint képesek lesznek a meglévő szolgáltatások használata mellett az igények szerinti bővítésre és a honlap megjelenésének megváltoztatására modulok, illetve sminkek segítségével.

A modul elvégzése után a hallgató képes lesz a Drupal tartalomkezelelő rendszer segítségével korszerű, rugalmasan bővíthető céges/szervezeti honlapok megtervezésére és megvalósítására, vagy a megvalósítás koordinálására a Drupal tartalomkezelő segítségével. Képes lesz a fejlesztési lehetőségek/területek meghatározására, egyéni fejlesztést igénylő feladatok irányítására, külső fejlesztő bevonásával.

Drupal Sminkmester modul

[ 20 óra ]

A képzés célja, hogy a hallgató Drupal 7 rendszerekhez önállóan képes legyen arculatokat feldolgozni, kialakítani. Az oktatásban fókuszában a Drupal sminkek és azzal kapcsolatos ismeretek elsajátítása áll, de a képzés érint alapvető arculatfeldolgozással (sitebuilderi teendőkkel) kapcsolatos témaköröket is. A képzésnek nem célja, hogy mély programozói ismereteket adjon, de érinti a Drupalon kívül a HTML, CSS, PHP és JavaScript ismeretkörét is.

Joomla Webmester

[ 40 óra ]

A Joomla! az egyik legelterjedtebb, ingyenes tartalomkezelő rendszer. Néhány perc alatt telepíthető egy webtárhelyre, és a megfelelő felhasználói ismeretek birtokában néhány órányi munka után már indulhat is az új webhely. A Joomla alapú weboldal tartalmát saját magad alakíthatod és módosíthatod, frissítheted, menüpontokat hozhatsz létre, és a kinézetét is módosíthatod a sablonok segítségével. Végül, akár webáruházat is építhetsz. Tanfolyamunkat az utolsó kiadott stabil verzió bemutatásával tartjuk.

Vállalati levelezés Linux környezetben

[ 16 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók LINUX környezetben, gyakorlatokon keresztül megismerik az elektronikus levelezés működését, a levelezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat. A képzés végén képesek lesznek levelező szervert telepíteni, beállítani, üzemeltetni, és különböző típusú kliensek számára további szolgáltatásokat nyújtani, mint webes felületű levelezés, vagy spam és vírus szűrés.
Disztribúció: Debian GNU/Linux

Linux otthon és a kisirodában - SOHO

[ 20 óra ]

A résztvevők a kifejezetten gyakorlat orientált tanfolyam elvégzésével megismerhetik a Linux működését, grafikus felületét és azokat a programokat amelyekkel kiválthatják a fizetős alkalmazásokat.

Grafika - DTP

Bevezetés - Photoshop

[ 32 óra ]
A modul első, bevezető részében a hallgatók megismerkedhetnek a kiadványszerkesztés és képfeldolgozás elméleti alapjaival.
A második részben a kiadványokba szánt pixelgrafikus képek előállításával, és méginkább a különböző forrásból származó anyagok alakításával, felhasználásával foglalkoznak, a PhotoShop ide vonatkozó eszközeinek segítségével.

Illustrator alapok

[ 24 óra ]
Ebben a modulban a hallgatók az Illustrator eszközeinek segítségével gyakorlatokon keresztül megismerhetik a vektorgrafikus rajzolás alapjait. A megszerzett ismeretek alkalmazásával a hallgatók képesek lesznek az elkészítendő kiadványba, névjegykártyára, egyéb illusztrációba, szabadon méretezhető, egyszerűen kezelhető, más programok számára exportálható ábrákat, szövegeket készíteni.

Indesign alapok

[ 24 óra ]

A modul során a témához tartozó nyomdai ismeretek átismétlése után, az Adobe InDesign kiadványszerkesztő-tördelő szoftvert ismerhetik meg a hallgatók. A program egyes fő funkcióinak gyakorlati áttekintésével eljutunk az önálló kiadványszerkesztői, illetve DTP-s munka elvégzéséig.

A modul elvégzésével a résztvevők képesek lesznek összetettebb kiadványok megtervezésére, és kivitelezésére, amennyiben a felhasznált nyersanyagok rendelkezésre állnak, vagy a tanfolyamhoz tartozó modulok anyagainak elsajátításával, Ők maguk készítik elő azokat.

Illustrator haladó

[ 24 óra ]
Az Illustrator haladó tanfolyamon a kezdő ismeretekre építve, a résztvevők tovább ismerkednek az aktuális Adobe CS csomag vektorgrafikus rajzolóprogramjával.
Megismerkednek az eszköztár haladóbb használatával, a fejlett színkezeléssel, és gyakorlati példákon át a tanfolyam végére képesek lesznek professzionális építőelemeket létrehozni az Indesign számára, vagy akár önálló, nyomdakész termékeket előállítani.

Indesign haladó

[ 24 óra ]

A haladó tanfolyamon a résztvevők megismerkednek az Adobe Indesign további lehetőségeivel. Magasabb szintre emelik a mesteroldalak használatát, a táblázatok beillesztésének és szerkesztésének lehetőségeit, a fejlett színkezelést és színrebontást. A képzés végén képesek lesznek professzionális kiadványok szerkesztésére és nyomdai előkészítésére.

Indesign alapok

[ 24 óra ]

A modul során a témához tartozó nyomdai ismeretek átismétlése után, az Adobe InDesign kiadványszerkesztő-tördelő szoftvert ismerhetik meg a hallgatók. A program egyes fő funkcióinak gyakorlati áttekintésével eljutunk az önálló kiadványszerkesztői, illetve DTP-s munka elvégzéséig.

A modul elvégzésével a résztvevők képesek lesznek összetettebb kiadványok megtervezésére, és kivitelezésére, amennyiben a felhasznált nyersanyagok rendelkezésre állnak, vagy a tanfolyamhoz tartozó modulok anyagainak elsajátításával, Ők maguk készítik elő azokat.

Adatbázis-kezelési alapismeretek

[ 24 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók megismerkednek a relációs adatbázis-kezelés elméleti alapjaival. Megtanulják, mi a különbség a táblázatkezelők és az adatbázis-kezelők között, mikor melyiket kell alkalmazni. A kurzus elvégzése után képesek lesznek többtáblás adatbázisok létrehozására, és azokon alapvető adatfeldolgozási műveletek elvégzésére. A gyakorlati feladatokat a Microsoft Access segítségével oldják meg.

Adatbázis-kezelés haladóknak

[ 24 óra ]

A tanfolyam során az alapfokú tanfolyam tananyagára építve a hallgatók megismerkednek a Microsoft Access által nyújtott alkalmazásfejlesztést támogató segédeszközök használatával és működésével. A kurzus elvégzése után képesek lesznek többtáblás adatbázisokra épülő felhasználói felület alapszintű felépítésére. Összetettebb, akár több lépcsős lekérdezéseket készítenek, melyeket akár futás közbeni is tudnak paraméterezni egy erre szolgáló űrlapon. Megtanulják hogyan lehet és mikor érdemes az adatbázist és a felhasználói felületet szétválasztani, hogy az adatbázist központilag tudják kezelni, és az is kiderül, hogyan lehet Excel adatokat csatolni vagy importálni az Acces-be, majd a lekérdezések eredményeit visszatölteni Excel-be.

Null

Táblázatkezelés haladóknak

[ 24 óra ]

A tanfolyam során a hallgatók megismerkednek az Excel 2003, Excel 2007, Excel 2010 vagy Excel 2013 haladóbb használatával, a hatékonyabb munkát segítő tippekkel-trükkökkel, billentyűkombinációkkal. Segítséget kapnak az adatbevitellel, formázással, kijelölésekkel, navigációval, nézeti beállításokkal kapcsolatos olyan lehetőségekbe, amelyekről eddig nem is hallottak. Részletesen bemutatjuk az Excel haladóbb függvényeit és kitűnő adatfeldolgozást segítő eszközeit. A kurzus elvégzése után képesek lesznek összetettebb táblázatrendszerek kezelésére, azok gyors rendszerezésére, szűrésére, illetve kimutatások (PIVOT) készítésére.

Excel PIVOT tábla mesterkurzus

[ 8 óra ]
  • Gyakran dolgozol Excel-lel?
  • Adatok összesítésével, szűrésével, elemzésével foglalkozol?
  • Használsz már PIVOT táblákat, de megismernéd mélyebben?
  • Le akarod nyűgözni munkatársaidat vagy a főnöködet?
  • Egyszerűen csak növelnéd munkaerő értékedet?

Ha bármelyik kérdésre IGEN a válaszod, szánj rá egy napot, és ismerd meg, fedezd fel a Microsoft Excel egyik legerőteljesebb eszközét! A kimutatások (PIVOT táblák) a megfelelően előkészített forrásadatok összesítésére, és az eredmények prezentálására szolgálnak. Egy táblázatos adathalmaz több szempont szerinti csoportosított részösszegzésére nem találhatsz jobb szerszámot.

Ha nem készítettél még ilyesmit, vagy nem vagy biztos benne, hogy tudod mi ez, akkor nézd meg az oldal alján a bemutató videót!

Mit fogunk tanulni?

Az egy napos workshop során az alapok rövid bemutatása után megismertetjük a PIVOT táblákban rejlő haladóbb lehetőségeket, és a nap végén rövid ízelítőt mutatunk az ingyenes POWER PIVOT beépülő modulból, amellyel végre áthágható az Excel fizikai korlátja, és segítségével akár több millió sorból álló forrásadatból is tudunk kimutatást készíteni.

  • A nap végére a résztvevők megértik, hogy hogyan kell előkészíteni egy adatforrást úgy, hogy PIVOT riportot tudjunk belőle csinálni, és képesek lesznek egyszerűbb és összetettebb kimutatások elkészítésére, formázására és menedzselésére.
  • Megértik, milyen kapcsolatban van az eredeti adatforrás a PIVOT táblával, és hogyan tudják a dinamikusan változó adatokkal együtt naprakészen tartani a kimutatást.
  • Megtanulják, hogyan kell ugyanazon adatforrásból több, különböző PIVOT táblát készíteni, azokat látványos szűröfelülettel ellátni, és kimutatás diagramokkal fűszerezve, nagyon hatásos, és használható, interaktív Dashboard-okat készíteni.
  • Végül megtapasztalhatják, hogy miért is gondolják az Excel inygenes POWERPIVOT bővítményét forradalminak, és megértik annak működését, alapszintű szolgáltatásait.

A nap workshop jellegű, gyakorlati feladatok megoldása történik. Természetesen mindenki külön számítógépen dolgozik, de lehet hozni saját Laptop-ot is.

Az Excel verzió 2010 vagy 2013.

Excel automatizálás

[ 8 óra ]

Microsoft Excel-lel dolgozik? Rendszeresen ismétlődő, időrabló feladatai vannak?

Tanítsa meg az Excel-t a feladatsor elvégzésére! Ha egyszer helyesen megtanítja, Ő százszor vagy akár ezerszer gyorsabban végrehajtja az automatizált folyamatot, mint Ön csinálta kézzel, hajdanán!

Az Excel képes arra, hogy a saját nyelvén rögzíti az Ön által elvégzett lépéseket. Ezt nevezzük makró rögzítésnek. A rögzített makrót bármikor, bármennyiszer, óriási sebességgel le tudja játszani, azaz megismétli a megtanult műveletsort. A rögzített makró azonban csak azokkal az adatokkal fog helyesen dolgozni, amelyekkel a rögzítés során találkozott. Az ismétlődő feladatainkat legtöbbször más-más adatokon végezzük, de ugyanazokkal a lépésekkel haladunk.

A mi dolgunk a tanfolyam során az, hogy egy kicsit megismerjük az Excel saját nyelvét. Ez azért fontos, hogy a rögzített makróban meg tudjuk különböztetni a lényeges pontokat, meg tudjuk változtatni a makrót úgy, hogy tetszőleges adatokkal is mindig helyesen működjön.

Az Excel automatizálás tanfolyamon nem tanulunk programozni, és nem is várjuk el senkitől, hogy tudjon . Ez a nagyon hatékony egy nap arra lesz jó, hogy az Ön által végzett munkát jelentősen fel tudja gyorsítani, ezáltal sokkal hatékonyabban dolgozhat. Olyan típusú feladatok automatizásására mutatunk példákat, amelyek munkafolyamata jól definiálható, nem, vagy csak nagyon ritkán változnak a végrehajtandó lépések.

A tanfolyam elvégzése után a résztvevő képes lesz

  • Egyszerű makrók rögzítésére,
  • A felvett makró kód értelmezésére és módosítására
  • Képletek, számított oszlopok automatikus beillesztésére
  • Szűrések makrózására
  • PIVOT táblák automatizált létrehozására
  • Egy feladat megoldási lépéseinek struktúrálására

Excel Power Query a mindennapokban

[ 8 óra ]

Mi a Power Query?

A Power Query egy ingyenes beépülő modul az Excelhez, hasonlóan a Power BI család többi tagjához, mint a Power Pivot, Power Map vagy a Power View.

A legkülönbözőbb forrásokból tudunk vele adatokat importálni, az importált adatokkal különböző tisztítási és átalakítási műveleteket végezni. A végeredményt betölthetjük egy Excel munkalapra vagy Excel 2013-tól akár az adatmodell rétegbe, ezzel átlépve az egymillió soros Excel korlátot. A betöltött adatokat ezután tovább elemezhetjük, illetve készíthetünk hagyományos PIVOT vagy PowerPivot riportot.

Miért ekkora kaland ez?

  • Az elvégzett műveleteket a makrórögzítőhöz hasonlóan lépésenként megjegyzi, és eltárolja un. lekérdezések formájában.
  • Ha új adatforrásaink keletkeznek, vagy a meglévők megváltoznak, akkor nulla, vagy minimális módosítás után csak frissíteni kell az eredmény táblát, és azonnal ott lesznek az aktuális adatok.
  • Tehát sok esetben makró nélkül fogunk tudni igen összetett műveletsorokat reprodukálni megváltozott, frissült adatforrások esetén is
  • A továbbiakért nézd meg a tematikás és a bemutató videókat...