Internetes alkalmazásfejlesztő (új OKJ)

InformációÉrdeklődés
Tisztelt érdeklődő!
Jelenleg a tanfolyamnak nincs konkrét időpontja. Amennyiben érdeklődőként regisztrálja magát, elősegíti a tanfolyam mielőbbi megszervezését.
Várjuk jelentkezését!
Érdeklődés
jelentkezesi lap

A 2006-ban bevezetésre került új Országos Képzési Jegyzékben 54 481 02 0010 54 03 számon szereplő, emelt szintű szakképesítés. Korábban, a régi jegyzék egyáltalán nem tartalmazott Internettel kapcsolatos szakképesítéseket. Az OKJ-ről rövid ismertetést állítottunk össze.

A tanfolyam során a számítógép-programozásának alapjaival, majd ebből kiindulva a professzionális web-programozás elméleti és gyakorlati feladataival ismerkednek meg a hallgatók. A képzés lezárásaként saját tervezésű és kivitelezésű szakdolgozatot készítenek, melynek sikeres megvédésével szerezhetik meg az állami oklevelet.

Célközönség:

Ezt a tanfolyamot azoknak a legalább középfokú számítástechnikai ismeretekkel rendelkező jelentkezőknek szervezzük, akik korszerű web-programozói ismereteket szeretnének szerezni, és egyben lényeges számukra az állami bizonyítvány.

Óraszám: 560 tanóra (1 tanóra: 45 perc)
Minimum létszám: 10 fő

Tandíj: 560.000 Ft (akkreditált képzés, tárgyi ÁFA mentes)

Kedvezmény: 56.000 Ft (részletek)

Részletfizetés: készpénzes fizetési mód esetén van, legfeljebb 10 részletben

A kontaktórákon elsősorban a gyakorlati ismeretek elsajátítására helyezzük a hangsúlyt. Az elméleti anyag egy részét nyomtatott és elektronikus módon rendelkezésre bocsátjuk, a vizsgára történő felkészülést rendszeres számonkérésekkel, házifeladatokkal, kötelező modulvizsgákkal segítjük.

Külön felhívjuk a figyelmet a következőkre:
  • A tanfolyamra felvételi teszt helyszíni kitöltésével lehet bejutni.
  • Az egyes moduloknál van lehetőség az előzetesen megszerzett tudás felmérésére és az eredmény függvényében azt időben és összegben beszámítjuk, azaz a beszámított részt nem kell kifizetni.
  • Az egyes modulokhoz külön is lehet csatlakozni, ha van hely

Kérjük, ha a tanfolyamon biztosítani szeretné a helyét, az Oktatási Központunkban 10.000 Ft regisztrációs díj befizetésével jelezze szándékát! Ez az összeg természetesen beleszámít a tandíjba.

Belépési feltétel:
  • Érettségi bizonyítvány
  • Otthoni számítógép, lehetőleg Internet kapcsolat
  • Előny: Szakirányú, min. középfokú bizonyítvány, vagy annak megfelelő tudás
  • Felvételi teszt (minta)

Vizsga: Állami képesítő vizsga, a Központi Szakmai és Vizsgakövetelmények (SZVK)szerint

Vizsgadíj: A tandíjon felül, a vizsga időpontjáig fizetendő, jogszabályban évente meghatározott összeg alapján.

Központi Szakmai és Vizsgakövetelmények

Vizsgáztatás általános rendje

Igazolás: Állami bizonyítvány
Képzési idő: 4 félév
Időbeosztás: Aktuális kiírás szerint, lásd a fenti táblázatot
Oktatásra, illetve számonkérésre kerülő modulok:
  • 1142-06 Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
  • 1143-06 Projekt menedzsment
  • 1144-06 Rendszer/Alkalmazás –tervezés, -fejlesztés és programozás
  • 1147-06 Internetes alkalmazásfejlesztés
Szakirodalomjegyzék (előkészületben)
Tematika:
 
* Informatikai alapismeretek

40 óra
HW ismeretek
SW ismeretek, SW jog, Licenszelés
Számrendszerek
Kódolás, kódrendszerek
Logikai alapismeretek
TCP/IP hálózati alapismeretek
Szabványokra épülő webdesign

40 óra
Hálózati és Internetes alapfogalmak, használatos technológiák és szabványok
XHTML-CSS
CSS alapú oldalelrendezések tervezése
Multimédia objektumok szabványos beágyazása
A különböző böngészők kezelése
Programozási alapfogalmak

Programozási módszertan

Nyelv: C/C++
(80 óra)
A programozási feladat megoldásának lépései
A strukturált programozás elvei, programtervezés
Adattípusok, adatszerkezetek és ezek tervezése
Programszerkezetek, paraméterátadás
Alapvető adatfeldolgozási algoritmusok, tételek
Állománykezelés
Az objektumorientált programozás alapjai
Programtesztelés fogalma, módszerei, eszközei, hibakezelés
A számítógépes program dokumentálása
Kliens oldali
Web-programozás alapjai

(30 óra)
JavaScript alapismeretek
Flash és egyéb aktív tartalmak elhelyezése
DOM feldolgozás JavaScript
JavaScript függvénykönyvtárakról röviden
* Grafikai és animációs alapok

60 óra
Webgrafikai alapismeretek, tervezési szempontok
Weboldalak grafikai elemeinek elkészítése
Flash animációk készítése
XML alapismeretek

(20 óra)
Az XML szabványrendszer bemutatása
Felhasználási területek
HTML-XML-XHTML
XML eszközök
XML gyakorlati alkalmazásai
PHP alapismeretek
(40 óra)
A fejlesztőkörnyezet felépítése, a futtató környezet
A webszerver és a PHP feldolgozó konfigurációs állományai
A PHP nyelvi elemei
Dinamikus HTML generálás
Állományok kezelése
Űrlaptartalom kiolvasása
Adatfeldolgozás, szabályos kifejezések, mintaillesztés
Állapotok tárolása, munkamenet-kezelés
Kapcsolat a külvilággal, a környezet adatai, e-mail küldés
XML feldolgozás (pl. RSS)
Relációs adatbázis-kezelés, SQL

(40 óra)
Adatbázis-kezelési alapismeretek
SQL áttekintés
Adatbázis szerverek, adminisztrációs feladatok
Visual Studio.NET Windows alkalmazások fejlesztése
C#

40 óra
A C# nyelv alapjai Adattípusok, adatszerkezetek C-beli megvalósítása Vezérlési szerkezetek Függvények, függvénykönyvtárak Objektum és eseményorientált programozás
Komponensek haználata
Desktop alkalmazások készítése
Állománykezelés
Hálózati kommunikáció
Adatbázis-kapcsolat
PHP-MySQL
(60 óra)
Objektum orientált PHP
Beágyazott SQL, a PHP MySQL függvényei
Adatbázis alapú Web-alkalmazások tervezése
Felhasználói és adminisztrációs felületek
Webáruház felépítése
AJAX
(30 óra)
Az AJAX technológia lényege
JavaScript függvénykönyvtárak (pl. prototype vagy jQuery)
Aszinkron kommunikáció a szerverrel
Lehetséges adatformátumok
Alkalmazási területek, gyakorlati példák
Web-alkalmazás fejlesztés
.NET környezetben
ASP

(40 óra)
Web-alkalmazások készítése ASP.NET rendszerben
Adatkapcsolat más alkalmazásokkal

** A JAVA nyelv alapjai

(60 óra)
Java alapok, fejlesztőeszközök
I/O kezelés
Appletek, GUI készítés
JDBC, JSP
Java és XML
Rendszertervezési ismeretek

(30 óra)
Rendszerelméleti alapismeretek
Az információrendszer fejlesztés életciklusa
Logikai és fizikai rendszertervezés
Projekt menedzsment

80 óra
Vállalkozási alapismeretek
Szervezési és vezetési ismeretek
Marketing és Reklám alapfogalmak
Projektirányítási alapismeretek
Projektirányítás számítógépes támogatása
MS Project
Szakdolgozati konzultáció, vizsgafelkészítés

30 óra
Szakdolgozatok tartalmi és formai előkészítése
Modul és Képesítő vizsgarészekre történő felkészülés
* Felhasználói és hálózati ismeretek felzárkóztatás

60 óra
Operációs rendszerek alapszolgáltatásai
Irodai programcsomag integrált használata Szövegszerkesztés, Táblázatkezelés, Adatbázis-kezelés, Prezentáció-készítés
Helyi hálózat és Internet felhasználói ismeretek
Vezeték nélküli hálózatok
Hálózati beállítások, felhasználói jogosultságok
Alkalmazások telepítése, beállítása
Biztonsági mentések
** Portálrendszerek (CMS)

(40 óra)
A CMS rendszerek általános ismertetése, elterjedtebb nyílt forrású és kereskedelmi rendszerek
Drupal vagy Joomla rendszer bemutatása
Windows SharePoint technológia bemutatása
* Munkaszervezési alapismeretek

30 óra
Minőségirányítási rendszerek
Munka, -tűz, -környezetvédelmi alapismeretek
Elsősegély nyújtási ismeretek
* Szakmai angol nyelvi alapismeretek

40 óra
Szakmai alapszókincs, szakmai szótárak
Angol szakmai szövegek nyelvtani alapjai
Fordítási, értelmezési gyakorlatok

* Az egy csillaggal jelölt tárgyak nincsenek benne a kötelező óraszámban, azok önkéntességi alapon, illetve a felmérések és modulvizsgák alapján választhatók, megfelelõ létszám esetén 800 Ft/óra/fõ díjért külön idõpontokban szervezünk konzultációt.

Figyelem! Ezen tananyagrészek a modul és a képesítő vizsgákon szintén számonkérésre kerülnek!

** A két csillaggal jelölt tananyagrészek szintén szabadon választhatók az előző feltételek szerint, azzal a különbséggel, hogy a képesítés megszerzéséhez nem feltétlenül szükségesek, számonkérésre sem kerül belőlük sor, de úgy gondoljuk, hopgy a korszerű Internetes fejlesztési ismeretekhez hasznosak lehetnek.

A jelenleg futó, régi OKJ szerinti csoport számára

Minta írásbeli kérdéssorok
A központi írásbeli feledatsorok korábbi "éles" vizsgák anyagai, amit a felelős szakminisztérium készíttetett, és csak a vizsga napján vált ismertté

Szóbeli Tételsor

Szakdolgozathoz (zip)